Kis elsőseink a zenei nevelés órán utazásra indultak Hangszerországba. Elsőként a xilofonnal ismerkedtek meg, majd meghallgatták a gitár hangját is. Zárásként gitárkíséret mellett közösen énekelték el Bendegúzzal,a kis ovis művészünkkel a Mikulás váró dalocskákat.
Az utazás folytatódik, kíváncsian várjuk az újabb hangszerekkel való találkozást…

A Femit társulás családi mesefesztivált szervez az alsó tagozatos diákoknak, amelyre sok szeretettel várja az érdeklődőket.
Időpot és helyszín: december 9., 9:30, Szabó Gyula Alapiskola
Jelentkezési lehetőség: gyorigita@gmail.com

A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont szervezésében, a Tudományok hete alkalmából 2023. november 22-én megrendezésre került a „Cseppek a tudomány tengeréből“ című tudományos nap.
Az előadás-sorozatok által bepillantást nyerhettünk a mai, korszerű tudományos munkába, megismerhettük az egyes találmányok felfedezésének menetét, a találmány mindennapi alkalmazását. Az előadások érintették a természetföldrajz, az ipari dróntechnológia témaköreit, a nemzetközi speciális mentőcsapat munkásságát és az első magyar Volvo Laplander Múzeum megalakulásának történetét.
Hálásan köszönjük a meghívást, tartalmas napot tudhatunk magunk mögött!

LEGO: világhírű építőjáték, amely a kreativitás, a problémamegoldó képesség, logika, szem-kéz koordináció, finommotorikai képességek mellett egyszerre fejleszti a türelmet, a kitartást és adott helyzetben a csapatban való együttműködést és kommunikációs képességeket is.

A környéken egyedülálló módon iskolánk igazgatósága úgy döntött, hogy az egész óvodai csoportnak lehetővé teszi a LEGO szakkörön való részvételt, mégpedig oly módon, hogy teljes egészében átvállalja a képzés díját, ezáltal a foglalkozások a napi tananyagba beépíthetővé válnak.

Csütörtökönként külsős fejlesztő segítségével 1 órás LEGO szakkörön vehetnek majd részt a gyerekek, ahol a tematikus felosztás során eljutnak majd az alap szinttől (nagyméretű LEGO DUPLO) a fokozatosan csökkenő méretű (és nehezedő) LEGO kockákon át egészen a motorokkal és szenzorokkal rendelkező modellekhez, melyeket programozás segítségével életre is kelthetnek majd, belekóstolva ezáltal a robotika és a programozás alapjaiba. A foglalkozásokon meghatározott feladatokat kapnak és csoportokban fognak dolgozni, a végén pedig a csoportok bemutatják az elkészült munkákat.

Mozgalmas hetük volt másodikosainknak. Hétfőn a szakköri foglalkozáson az angol nyelvvel ismerkedtek, kedden gyümölcs-, szerdán zöldségnapot tartottak, csütörtökön és pénteken Szent Márton legendájáról tanultak, lámpást készítettek, melynek fénye arra szolgál, hogy Szent Márton emléke és jó cselekedeteinek híre eljusson mindenkihez.