Szentek

A következő szent emléknapja megtekintéséhez szíveskedjen a honlap aljára görgetni!

_________________________________________________________________________

Október 17.

Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú

Ignác püspököt az apostoli atyák közé soroljuk, nem csupán azért, mert még személyesen ismerhetett több apostolt is, hanem mert kiemelkedik azok közül, akik az apostolok után következő nemzedékben folytatták az Egyház alapjainak építését. Ignác nemcsak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem levelei által századokon át, egész a mai időkig megvilágosítja a hívők szívét.
Életrajzi adataiból azonban nem sokat ismerünk. Az első század közepe táján született, valószínűleg Szíriában. Vértanúsága körülményeiből arra következtethetünk, hogy rabszolga származású volt. Szent Péter és Eudiosz után harmadikként volt Antiochia püspöke. E város a római birodalom keleti részének és a hellén kultúrának, valamint Jeruzsálem mellett az Egyháznak is központja volt. Itt alakult az első pogányokból megtért keresztény közösség.
Domitianus halála után egy kis ideig békesség volt, Traianus császár alatt azonban Asia provinciában ismét üldözni kezdték a keresztényeket. Antiochiában is ellenük fordultak, valamikor a 110 és 115 közötti években. A püspököt is elfogták.
Ignácot megbilincselték, és katonai őrizet alatt hajón Róma felé indultak vele, mivel a halálos ítélet úgy szólt, hogy vadállatok elé kell vetni Rómában. Azonban a hajó ismeretlen okok miatt kitérőt tett és érintette az Asia provinciabeli kikötővárosokat, így a keresztény közösségeknek alkalmuk nyílt arra, hogy felkeressék a fogoly püspököt. E látogatásokra válaszolva Ignác leveleket intézett a helyi egyházakhoz.
Ignác levelei betekintést nyújtanak a jó pásztor lelkébe is, és láthatjuk hitének izzását, amely miatt a vértanúságtól sem riadt vissza. Újra meg újra felbukkan leveleiben a gondolat: „Váltságdíj vagyok értetek… engesztelő áldozat leszek helyettetek… feláldozom az életemet értetek!”
Mikor megérkeztek Rómába, sietve az amfiteátrumba vitték Ignácot. Miközben a vértanúság helye felé hurcolták, láncait „lelki gyöngyök”-nek nevezte. Amint meghallotta az éhes vadállatok ordítását, megismételte azokat a szavakat, melyeket korábban a római egyháznak írt: „Én Isten gabonája vagyok, és a vadállatok foga őröl, hogy tiszta kenyér lehessek.
Ami a szent testéből megmaradt, azt a keresztények eljuttatták Antiochiába. A római martirológium úgy tudja, hogy az ereklyéket később visszavitték Rómába és a Szent Kelemen-bazilikában helyezték el.

A latin egyház korábban a vértanúság napján, december 20-án ünnepelte Antiochiai Szent Ignácot, később, nyilvánvalóan másolási hiba következtében, általánossá vált a február elsejei megemlékezés. Az új római naptár a szír egyháztól vette át az október 17-i ünnepet.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________

Október 15.

A Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűz és egyháztanító

Nagy Szent Terézre, kora és minden idők egyik legnagyobb misztikusára, a kármelita rend megújítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, október 15-én.
Teréz 1515. március 28-án született Avilában szülei tizenegyedik gyermekeként. Korán kezdett olvasni, tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. Később, tizennyolc éves koráig mégis nagyvilági életet élt, tudatában volt szépségének és komolyan foglalkoztatta a férjhez menés gondolata.
1533-ban döntött a szerzetesi hivatás mellett, majd apja akarata ellenére belépett az avilai Megtestesülés kármelita kolostorba. 1537-ben tett fogadalmat. A kolostori életet komolyan vette, a kemény önsanyargatás miatt többször súlyosan megbetegedett. Eközben azonban életszentsége csöndben egyre növekedett.
Többször látták a nővérek, hogy a templomban egy méter magasan lebeg a padló felett és az arcából különleges fény sugárzik. Ő maga azt kérte Istentől, őrizze meg a kegyelem külső megnyilvánulásaitól, s vezesse őt más utakon.
Közben sokat szenvedett a gyanúsítások és meg nem értés miatt. Magával szemben is bizalmatlan volt. Gyóntatója parancsára kezdte leírni lelki élményeit. Visszaemlékezve ezt írta erről az időről: „Az, amit addig éltem, az én életem volt. Az pedig, ami ekkor kezdődött, Isten élete bennem.”
Miután engedélyt kapott a pápától és az avilai püspöktől, pénz nélkül látott kolostorépítéshez. Első alapítása, az avilai Szent József-monostor 1562-ben nyitotta meg kapuit. Teréz pedig lehúzta a saruját, és nevet változtatott: ettől fogva Jézusról nevezett Teréz volt a neve.
Teréz egyszerre volt szent és zseniális szellem. Egyik kolostor építését követte a másik. Nagy diplomáciai érzékkel tárgyalt, épületeket tervezett. Kolostorai építését maga irányította, és saját kezével varrta nővérei számára a szerzetesi habitust. A „szegény, bűnbánó” beteges, gyenge apáca haláláig tizenh
Öregségében is friss és fiatalosan szép maradt. Belső harmóniájának titka azokban a szavakban rejlik, melyekkel magát szokta bátorítani: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”
Művei a lelkiségi irodalom és a spanyol széppróza klasszikus alkotásai: Önéletrajz, A tökéletesség útja, A belső várkastély.
V. Pál 1614-ben boldoggá avatta. XV. Gergely 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Néri Fülöppel együtt avatta szentté. VI. Pál 1965 szeptemberében a spanyol írók védőszentjévé nyilvánította, 1970. szeptember 27-én Sienai Szent Katalinnal együtt egyháztanítóvá avatta.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________

Október 11.

Szent XXIII. János pápa

Korunk szentjére, XXIII. János pápára emlékezünk október 11-én. Hosszú csendes, szolgáló évek után került Szent Péter székébe, és felismerve az idők jeleit elindította az Egyház megújulását.
XXIII. János pápa Angelo Giuseppe Roncalli néven született Olaszországban, a Bergamo melletti Sotto il Montéban 1881. november 25-én. Bergamóban és Rómában tanult. 1904-ben doktorált, és ugyanebben az évben augusztus 10-én szentelték pappá. Püspöki titkár volt, és tanított a bergamói szemináriumban, majd az I. világháborúban tábori lelkészként szolgált. Ezt követően különböző feladatokat látott el Rómában, leginkább a missziók területén.
1953-ban bíborossá kreálták, és velencei pátriárka lett. 1958. október 28-án pápává választották. 1959. január 25-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában kihirdette a II. vatikáni zsinat összehívását. A gyűlést 1962. október 11-én nyitotta meg a világ püspökeinek részvételével.
XXIII. János 1963. június 3-án halt meg. Utóda VI. Pál lett Szent Péter székében.

II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án avatta boldoggá. Emléknapját október 11-ére (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulójára) helyezték. Ferenc pápa 2014. április 27-én, az isteni irgalmasság vasárnapján avatta szentté XXIII. Jánost II. János Pál pápával együtt.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________

Október 8.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára.
A Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot az István király halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani. Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult. Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok.
Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tisztelet nemzeti jellegét: XIII. Leó mintegy kilenc évszázados töretlen hagyományt szentesített, amikor 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Ezt Szent X. Piusz helyezte október 8-ra.

1980. október 8-án Szent II. János Pál pápa kápolnát szentelt a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Szent Péter-bazilika altemplomában.
A Patrona Hungariae sajátos ikonográfiája a napba öltözött asszony ábrázolásából bontakozott ki: a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona került, a karján ülő kis Jézus kezébe az országalma, Mária másik kezébe pedig az ország jogara.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________

Október 7.

Rózsafüzér Királynője

Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban, október 7. Rózsafüzér Királynője (Regina Rosarii), az „Olvasós Boldogasszony” emléknapja: hálaünnep Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért.
A rózsafüzér a 15. században nyerte el mai formáját, imádkozását a domonkosok népszerűsítették.
Az ünneplést XIII. Gergely pápa terjesztette ki, kezdetben csak azon templomok számára, mégpedig október első vasárnapján, amelyek rendelkeztek rózsafüzér-oltárral. Majd 1716-ban, a szintén a törökök felett aratott péterváradi győzelem után XI. Kelemen kiterjesztette az egész egyházra, Szent X. Piusz pedig 1913-ban visszahelyezte október 7-ére. A Rózsafüzér Királynője nevet Szent XXIII. János pápa adta az emléknapnak 1960-ban.
A hagyomány szerint a rózsafüzér neve onnan ered, hogy az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: „koszorút font” a Szűzanya számára.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________

Október 4.

Assisi Szent Ferenc

Október 4-e szentje: Assisi Szent Ferenc. Minden idők egyik legnépszerűbb szentje, már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg. XVI. Benedek pápa az „életszentség óriásának” nevezte.
Ferenc az 1180-as évek elején született Assisiben. Posztókereskedő édesapja az észak-itáliai város leggazdagabb embere volt, Franciaország iránti szeretetéből becézte kisfiát, akit Jánosnak kereszteltek, Francescónak, vagyis kis franciának.
A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült, s foglyul ejtették. Szabadulása után visszatért szülővárosába, és fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel.
A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült, s foglyul ejtették. Szabadulása után visszatért szülővárosába, és fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel. Megtérése meghatározó mozzanata volt találkozása egy leprással, valamint a San Damiano-templomban átélt misztikus élménye, amikor Krisztus háromszor így szólt hozzá a keresztről: „Ferenc, menj, és javítsd meg omladozó házamat!”
1208-ig remeteként élt, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Ő azonban nem mert a saját elgondolása szerint életszabályt adni társainak, ezért valamennyien a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltáron ki volt téve az evangéliumos könyv.
Ferenc és szerzetestestvérei az Angyalos Boldogasszony-kápolnában, vagyis a Porciunkulában telepedtek le. A kápolna körül gallyakból építették a kunyhóikat a testvérek. Ferenc a szegénységet úgy tekintette, mint „Krisztus menyasszonyát”.
Ferenc tekintélyét mindenki elismerte, ezért békét tudott közvetíteni a sokféle háborútól gyötört világban. 1210-ben Assisiben az addig viszálykodó ellenfelek, Guido püspök és a város vezetői az ő hatására „örök békeszerződést” kötöttek egymással, Arezzóban pedig megakadályozta a polgárháborút. A keresztes hadjáratoknak is véget akart vetni, és az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. Két sikertelen út után 1219-ben sikerült eljutnia a szaracénok közé. A szultán megcsodálta ezt a rendkívüli embert, meghallgatta a prédikációját, de a megtérésre nem volt hajlandó. 1220-ban Ferenc a Szentföldre is ellátogatott.
Ferenc megtérése pillanatától haláláig odaadó tisztelettel követte és hirdette a megfeszített Krisztust. 1224-ben, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az Alverna-hegyen imádkozott, amikor Krisztus csodálatos módon megújította szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében.
Ferencben mély tisztelet és csodálat élt Isten teremtett világa iránt. Költeménye, a Naphimnusz nem pusztán gyönyörködés a természet szépségeiben, hanem Ferenc belső lelki érésének gyümölcse.
II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította Szent Ferencet.
Halála előtt Ferenc megáldotta testvéreit, felolvastatta Jézus búcsúbeszédét, és még egyszer átnyújtott a jelenlévőknek egy-egy falat kenyeret. Ezután megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre – azt akarta, hogy a végső szegénység legyen a halotti ruhája. A halált „Isten hozott, Halál testvér!” felkiáltással fogadta, és énekelve adta vissza lelkét az Úrnak 1226. október 3-án a Porciunkulában.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________

Október 2.

Szent Őrzőangyalok

A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) szerint: „Hitigazság, hogy szellemi, test nélküli lények, akiket a Szentírás általában angyaloknak nevez, léteznek. Ezt a Szentírás éppoly világosan bizonyítja, mint az egybehangzó Szenthagyomány.” (328)
Szent Ágoston mondja: »Az angyal (…) hivatalt, nem természetet jelöl. Ha a természete után érdeklődöl, akkor szellem; ha a hivatala után, akkor angyal: mivolta szerint szellem, tevékenysége szerint angyal.« Az angyalok egész létük szerint Isten szolgái és hírnökei. Mivel »állandóan látják az én Atyám arcát, aki a mennyben van« (Mt 18,10), ők azok »akik teljesítik szavát, mihelyt meghallják beszédének hangját« (Zsolt 103,20). Mint tisztán szellemi teremtményeknek, értelmük és akaratuk van; személyes és halhatatlan teremtmények. Tökéletességük fölülmúlja minden látható teremtményét. Ennek bizonysága dicsőségük ragyogása.” (KEK 329–330)

Az őrzőangyalok ünneplése a 16. században alakult ki Spanyolországban, innen terjedt el Európában. A 17. században vált általánossá, a római kalendáriumban 1615-ben vezették be. V. Pál szeptember első vasárnapjára, X. Kelemen a Szent Mihály ünnepe utáni első szabadnapra helyezte az elméknapot, amely végül X. Piusz intézkedésére a 20. század elején került október 2-ára, mai helyére.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________

Október 1.

A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító

Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.

Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe (Kármel: a kármeliták házainak elnevezése arra emlékeztetve, hogy a 12. századtól a szentföldi Kármel hegység a remeték lakhelye lett, akik később rendbe tömörültek – a szerk.), és Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja.
Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, azonban magányosság gyötörte és kételyei voltak. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, s szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. Lelki
Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, „Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett.
Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________

Szeptember 30.

Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító

Szent Jeromos egyháztanító élettörténetét idézzük fel szeptember 30-án, liturgikus emléknapján. Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást.
Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő, ókori Stridon városában született, melyet a kutatás a mai Csáktornya (Čakovec, Horvátország) muraközi várossal azonosít.
Nyugtalan lelke azonban továbbhajtotta: 366 nagyböjtjének kezdetén kérte fölvételét a katekumenek közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őt.
Csatlakozott egy kis szerzetesi közösséghez, mely életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Ám ez az idilli állapot nem tartott soká, mert a közösség szétszóródott. Jeromos útra kelt, hogy keletre menjen, ahol a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek.
Először tökéletesítette Szentírás-ismeretét Antiochiában, majd megtanult héberül, végül elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen.
Paulinus, a város püspöke pappá akarta szentelni. Ehhez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához, és megőrizheti mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380–381-ben Konstantinápolyban tartózkodott, és a város könyvtárában dolgozott.
Közben Damasus pápa kieszközölte a császárnál, hogy hívjon össze zsinatot. Ide Paulinus püspököt Jeromos kísérte el, aki ezután Róma felé vette útját, ahol nagy feladat várt rá: Damasus pápa titkára lett, aki megbízta az evangéliumok latin fordításának átvizsgálásával. Ez a munka azonban nem egyszerűen szövegvizsgálat, fordításrevízió volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Szentírásra. A munka húsz éven át foglalkoztatta Jeromost.
Az ezt követő hosszú, harmincöt évig tartó, irodalmi téren termékeny időszakban Jeromos eredeti nyelvből lefordította a Szentírás majd minden könyvét, megteremtve azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a nyugati egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt.
Az évek múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta szentjét. Egészsége és látása is meggyengült, és egymás után vesztette el kísérőit. Kezdett eltávolodni mindentől, ami korábban közel állt a szívéhez. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án. Az 5. századi források 420. szeptember 30-ára, Betlehembe teszik temetése napját. Rómában a 8. század óta ünneplik emléknapját.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________

Szeptember 27.

Páli Szent Vince áldozópap

Szeptember 27-én Páli Szent Vincére, „a szegények atyjára”, a Misszióstársaság alapítójára emlékezik Egyházunk. A lazaristák néven is ismert szerzetesrend célja a falusi nép oktatása és a papság mélyreható képzése volt.

Vince 1581. április 24-én született Dél-Franciaországban, az 1823 óta Saint-Vincent-de-Paulnak nevezett településen. Szülei szegény földművesek voltak.
1610-ben IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házi káplánja lett. Nem sokkal később megismerkedett Pierre de Bérulle-lel, aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát, és aki Vince lelkivezetője lett.
A következő év őszén Bérulle kérésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában, aki a királyi gályák parancsnoka volt. A család szerette Vincét, ő 1617-ben mégis lemondott nevelői munkájáról, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését. Itt alapította az első „szeretettestvérületet”, amelynek feladata a szegény betegek gondozása lett.
1625-ben aztán szerzetesrendet alapított, mely a szegény falusi nép oktatását tűzte ki célul népmissziók indításával, valamint a papság mélyreható képzését.
A szerzetesrendek körül további intézmények is létrejöttek, melyek felkarolták a szegényeket, az elhagyatottakat és a betegeket, és foglalkoztak a gályarabokkal és az árva gyermekekkel is. Ez utóbbi tevékenység különösen is fontos volt a harmincéves háború (1618–48) idején.
Páli Szent Vince 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban, rendje központi templomában nyugszik. 1729-ben boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa az egész világ minden karitászegyesületének pártfogójává nyilvánította.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________

Szeptember 26.

Szent Kozma és Damján vértanúk

Szent Kozmáról és Szent Damjánról kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúság a szíriai Kürosz városának püspökétől, Theodorétosztól származik, aki az 5. század közepén úgy emlékezett meg a két szentről mint a hit jeles bajnokairól és csodálatra méltó vértanúkról.

Kozma és Damján a Diocletianus-féle üldözés idején, 303-ban szenvedtek vértanúságot, s az első tiszteletükre szentelt templom a sírjuk fölé épült.
Szenvedéstörténetüket elbeszélő legendájuk szerint Arábiában születtek, és ikrek voltak. Nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt, ezért elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni. Tanulmányaik befejeztével Kilikiába vezetett útjuk, és ott Égé városában telepedtek le. Mivel keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Soha nem fogadtak el pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Jóságuk és prédikálásuk hatására sokan megtértek. Ezért aztán amikor a Diocletianus-féle üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lysias elsőként „az ingyen orvosló apostolokat” állította bíróság elé.
Mivel hitüket nem voltak hajlandók megtagadni, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették őket, de a kötelek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra; ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket; majd oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal lefejezték őket.
Fra Angelico csodás gyógyításaikat és vértanúságukat is bemutató ciklust festett róluk a 15. században. Attribútumaik: kenetes edény, orvosságos üveg, mozsár, kanna, orvosságos doboz.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________

Szeptember 24.

Szent Gellért püspök és vértanú

Szent Gellértre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye fővédőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, szeptember 24-én. Népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre herceg nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és a magyarság krisztusi hitre térését.
Szent Gellért Velencében született 980 körül. Kisgyermek volt, amikor szülei a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő Szent György-szigetre vitték. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű fiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és Szent Benedek rendjének lelki életébe. A Gellért nevet édesapja tiszteletére vette föl, aki szentföldi zarándokútja során halt meg.
A kényszerpihenő közben Gaudentius pannonhalmi apát szerette volna megnyerni Gellértet magyarországi kolostoralapítási és térítői tervének. Ő azzal a nem titkolt szándékkal engedett unszolásának, hogy Magyarországon keresztül könnyebben eljuthat majd a Szentföldre. 1015. május 3-án érkeztek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal innen Székesfehérvárra, István királyhoz mentek, aki megbízta Gellértet fia nevelésével. Nyolcéves volt ekkor Imre herceg, Gellért hét évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Ezután a bakonybéli remeteség évei következtek.
Gellért elsőként fölosztotta az egyházmegye területét hét főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor templomát, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott. Tevékenységét István király bőkezűen támogatta.
Szent István halála után a vallási és trónviszályok idején Gellért a lázadók kezére kerül. 1046 szeptemberében az egyik reggel, a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról.
Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai belvárosi főplébánia-templom helyén álló templomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szent László uralkodása idején, 1083-ban avatták szentté István királlyal és Imre herceggel együtt.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________

Szeptember 23.

Pietrelcinai Szent Pio áldozópap

Pio atya Francesco néven, kisbirtokos szülők hét gyermeke közül a negyedikként született az olaszországi Pietrelcinában 1887. május 25-én. Már kisgyermekként részt vett a gazdaság körüli munkában. A bárányok őrzése közben gyakran látott egy szakállas szerzetest, aki adományokat gyűjtött. A kisfiú elhatározta, ő is olyan szerzetes lesz, akinek szakálla van. Szívesen időzött az Angyalok Királynéja-templomban, amikor egyedül volt, a rózsafüzért imádkozta.
Egy parasztember tanította meg írni és olvasni, amikor pedig a család megértette, hogy szerzetes akar lenni, magántanítókra bízták.

1902 decemberében az Úr megmutatta Francescónak, hogy egész élete folyamatos és kemény harc lesz a sátánnal. Nem sokkal később, 1903. január 5-én éjszaka egy fenséges, nagyon szép férfi megragadta a kezét, arra buzdítva, hogy vegye föl a harcot egy félelmetes és igen nagy termetű emberrel; és ezt ígérte neki: „Segíteni foglak, és nem engedem, hogy legyőzzön, mindig melletted leszek, hogy te győzd le őt.”

Másnap Francesco Morconéban jelentkezett a kapucinus konventbe. Január 22-én beöltöztették, és a kapucinusok szokása szerint szülőhelye után a Pio nevet kapta. Örömmel viselte a noviciátius kemény fegyelmét, és már ekkor elhatározta, hogy a szenvedésben fölajánlja magát az emberiségért.
A szigorú élet – fűtetlen szobák, mezítláb viselt saru – és az önkéntes vezeklések hamar megrendítették egészségét, ezért elöljárói hazaküldték Pietrelcinába gyógyulni és megerősödni. Az év végén aztán a montefuscói konventben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1910. augusztus 10-én szentelték pappá a beneventói székesegyházban. Szülőfaluja templomában mondta első szentmiséjét.
Egy levele szerint 1910-től viselte a láthatatlan stigmákat. 1912. április 18-án átélte a szívcsere kegyelmét, és megkapta a könnyek adományát is: sokat siratta a maga és mások bűneit.
Az emberek mindeközben keresni kezdték, egyre többen mentek el San Giovanni Rotondo konventjébe, hogy találkozzanak vele.
Pio atya július 16-án misézett újra nyilvánosan, hívők részvételével. Egy év múlva újrakezdte a gyóntatást is. Ettől kezdve élete a reggeli szentmise után vég nélküli gyóntatásokból állt.
Pio atya bilokáció révén Mindszenty bíborost is felkereste a börtönben, és segített neki misézni. Ezt maga mondta el később egyik rendtársának. E látogatást örökíti meg a San Giovanni Rotondóban Pio atya sírja fölött látható mozaikalkotás egyik jelenete, amelyet 2009-ben XVI. Benedek pápa áldott meg.
1968. szeptember 20-án ünnepelték Pio atya stigmatizációjának 50. évfordulóját, 22-én, vasárnap tolószékben mondta el utolsó szentmiséjét. A végén az áldásra föl akart állni, de összeesett. Éjszaka még egyszer meggyónt, kérte a szent kenetet, s testvérei és a hívők imádsága közben 23-án éjjel 2 óra 30 perckor meghalt. A konvent templomának kriptájában temették el, temetésén több mint százezer ember vett részt.

Egy bizonyítottan csodás gyógyulás után II. János Pál pápa 1999. május 2-án boldoggá, egy újabb gyógyulás után 2002. június 16-án szentté avatta Pio atyát.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________

Szeptember 21.

Szent Máté apostol és evangélista

A Máté név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber Mattajból ered. Jelentése: „Jahve ajándéka” vagy „a hűséges”. A vám- és pénzügyőrök, bankárok, vámosok védőszentjére, Szent Máté apostolra és evangélistára emlékezünk ünnepén, szeptember 21-én.
Az apostolról és evangélistáról, akinek jelképe az angyal, biztosat csak a Szentírásból tudunk, ezen kívül nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg hitelesnek tekinthető.
Evangéliuma szerint Máté vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül is: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: »Kövess engem!« Az fölkelt és a nyomába szegődött.
Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban megszólította: „Kövess engem!”, és csakhamar vendége lett Máténak. A vallási vezetők emiatt ujjal mutogattak most már nem csupán Mátéra, a vámosra, hanem Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállalt a bűnösökkel, a kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen, ahol álomra hajthatná a fejét.
A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment (más hagyományok szerint Perzsiába, Szíriába, Makedóniába vagy Írországba).
Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és Máté később Núbiában halt meg békességben.
Szent Máté ünnepét Rómában a 9–10. század óta szeptember 21-én ülik. Testét 954-ben vitték Keletről Salernóba, ahol ma is őrzik. A keleti keresztények november 16-án ünneplik, a koptok október 9-én.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________

Szeptember 20.

Kim Taegon Szent András áldozópap, Csong Haszang Szent Pál és társaik vértanúk

Százhárom koreai vértanúra – papokra, világiakra, felnőttekre, gyerekekre – emlékezik Egyházunk szeptember 20-án.
Kim Taegon András 1826-ban született Koreában. Tizenöt évesen keresztelkedett meg, majd a makaói portugál szemináriumban tanult. Sanghajban szentelte pappá Jean-Joseph-Jean-Baptiste Ferréol püspök 1844-ben. Szentelését követően visszatért hazájába. Ő volt az első koreai katolikus pap.

Koreába a 17. század elején jutott el a keresztény tanítás. Világi hívek vezették a közösségeket. A 19. században érkezett francia misszionáriusok számukra hirdették az evangélium örömhírét.
Az üldözések több hullámban, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban sújtották a keresztény közösségeket. Szeptember 20-án 103 vértanút ünnepel az Egyház.
András a Csoszon-dinasztia idején kitört keresztényüldözés vértanúja lett 1846-ban. Mielőtt megkínozták és lefejezték, ezt írta: „Az Úr szántóföldjévé teszi a világot. Mi, emberek vagyunk a rizsföld, amelyet kegyelemmel trágyáz, megtestesülése és megváltása által vérével öntöz, hogy növekedjünk és érlelődjünk. Amikor majd az ítélet napján elérkezik a begyűjtés ideje, mindaz, akit a kegyelem megérlelt, a mennyországnak fog örvendezni, mint Isten fogadott fia.”
Kim Taegon Andrást XI. Piusz pápa avatta boldoggá 1925-ben 78 társával együtt, majd II. János Pál pápa avatta szentté Csong Haszang Pállal együtt 1984. május 6-án. Mindketten Korea védőszentjei.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________

Szeptember 16.

Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök vértanúkx

Szent Kornélra és Szent Cipriánra, a 3. század vértanúira emlékezünk liturgikus emléknapjukon, szeptember 16-án.
Kornél pápa nehéz örökséget vett át. Ráadásul Novatianus személyében ellenpápa lépett föl vele szemben. Róma város hívő népe is megoszlott, az ellentétet az a kérdés okozta, hogy az üldözés során hittagadóvá lett keresztények visszafogadhatók-e. Kornél úgy gondolkodott, hogy a bűnbánók előtt meg kell nyitni az egyház kapuját. A pápa zsinatot hívott össze a kérdés tisztázására, és amikor Novatianus makacsul ragaszkodott merev álláspontjához, kiközösítették.
A legenda szerint amikor Kornél pápa már számkivetése helyén volt, az egyik vezető ember kérte, jöjjön el hozzá, és imádkozzék évek óta bénán fekvő feleségéért. A pápa követte az embert, imádkozott a beteg felett, és az meggyógyult. E csoda hatására a házaspár megtért, megkeresztelkedett, s velük együtt húsz katona is keresztény lett. Mikor a császár ezt megtudta, parancsot adott, hogy valamennyien mutassanak be áldozatot Mars templomában. Az újonnan megkereszteltek azonban ezt megtagadták, ezért Kornéllal együtt ólmos ostorokkal halálra verték őket.
Ciprián püspök az ősegyház azon kevés szentje közé tartozik, akikről részletes életrajzi adatok maradtak ránk. Isten nehéz időben választotta ki az észak-afrikai egyház vezetőjének.
Megtérését Ciprián kezdettől fogva igen komoly vette. Még katekumen volt, amikor letette a tisztasági fogadalmat; vagyona jelentős részét eladta és szétosztotta a szegények között.
Ciprián úgy érezte, nem szabad magára hagynia nyáját hirtelen vértanúságával, ezért elhagyta a várost, és egy éven át rejtőzött a környéken, s onnan irányította híveit. Az üldözés következtében a hívők sorai valóban megritkultak: egy részük életét adta a hitéért, mások hűséges hitvallóként állták a kínzásokat, de sokan voltak olyanok is, akik megrettentek a rájuk váró szenvedésektől, és bemutatták a kötelező áldozatot.
De unitate Ecclesiae (Az Egyház egységéről) című értekezése mutatja, hogy Cipriánt mennyire áthatotta az egyház egységének hite és féltése. Egyéb írásaiban is a jó pásztor beszél, akinek legnagyobb gondja a nyáj egysége és belső békéje.
258 nyarán Valerianus ismételten kiadta a keresztényüldöző rendeletet, sőt, súlyosbított rajta. Hamarosan letartóztatták Cipriánt. 258. szeptember 14-én elítélték. A jelen levő keresztények, akik végighallgatták a pert, fölkiáltottak: „Vele együtt akarunk meghalni!” Tömeg kísérte Cipriánt a vesztőhelyre, ahol lefejezték pontosan egy évvel az álom után.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________

Szeptember 14.

A Szent Kereszt felmagasztalása

A Szent Keresztet Szent Ilona találta meg a 4. században: a legendás történet szerint Nagy Konstantin császár édesanyja kiásatta a kereszteket a Kálvária földjéből. Mindhárom kereszt és az INRI-tábla is előkerült, amelyet Pilátus az Úr keresztjére tűzetett. Nem lehetett azonban megállapítani, hogy a három kereszt közül melyik volt Krisztusé, ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz, aki az egyiktől meggyógyult. Így azonosították, melyik Krisztus keresztfája.
A keresztfa eredetének egyik legendaváltozata szerint a tudás fájáról hozott és a haldokló Ádám nyelve alá tett három almamagból háromágú fa nőtt: egyik ága cédrus, a másik ciprus, a harmadik olajág volt. Ebből ácsolták a keresztfát, a halál fájából az élet fáját.

„Az emberi ész képtelen kimeríteni a szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit keres” – írta Szent II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikájában.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________

Szeptember 13.

Aranyszájú (Krizosztomosz) Szent János püspök és egyháztanító

Aranyszájú Szent János egyháztanító, kiváló igehirdető és Szentírás-magyarázó volt, hat esztendőn át Konstantinápoly újító szellemű püspöke, aki kórházakat és jótékonysági intézményeket alapított a Bizánci Birodalom fővárosában. Rá emlékezünk szeptember 13-án.
Aranyszájú Szent János (Joannész Khrüszosztomosz, 344/347–407. szeptember 14.) a kisázsiai Antiochiában, a mai Törökország területén született, arisztokrata család gyermekeként. A kor legnagyobb pogány szónokának, Libaniosznak volt tanítványa.

Tizennyolc évesen keresztelkedett meg. Szónoklattant tanult, ügyvédnek készült. Anyja halála után aszketikus életet élt, remeteségben akart élni, bár püspökké szerette volna tenni az antiochiai pátriárka. Itt, az antiochiai hegyek közt megírta A papságról című híres művét arról a papi eszményről, amit ő szeretett volna szentségben, tudományban és életbölcsességben a papságban megélni.

Megkeresztelkedése után a közeli hegyekbe vonult, és magányos imádságos életet kezdett.
Megalkuvást nem ismerő hozzáállása miatt a papság egy része, sőt később maga a császárné is szembefordult vele: előbb Armeniába száműzték; ám mivel innen is levelezett híveivel, a Fekete-tenger északkeleti partvidékére kényszerítették. Útközben érte a halál.
Nyelvezetének, gondolatainak tisztasága és gazdagsága miatt tapadt nevéhez a 6. századtól a ’khrüszosztomosz’ (aranyszájú) jelző. Rendkívüli képességgel bírt, hogy az egyszerű emberek élethelyzeteivel és kérdéseivel kapcsolja össze a bibliai szövegeket.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________

Szeptember 12.

Szűz Mária szent neve

Szeptember 12-én a magyar és a német nyelvterületen a Boldogságos Szűz Mária neve napját tartjuk. Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget.
Mária szent nevét ünnepeljük szeptember 12-én – ez a Boldogságos Szűz Mária neve napja a liturgikus naptárban. Mária nevét különböző napokon a 11. századtól kezdve ünnepelték.

Az ünnepet az egész Egyház számára XI. Ince pápa rendelte el a török felett Bécsnél 1683. szeptember 12-én aratott győzelem emlékére, hasonlóan a nándorfehérvári győzelem után, 1456-ban elrendelt Urunk színeváltozása hálaünnephez, illetve Rózsafüzér Királynője emléknapjához, melyet a Lepantónál, szintén a törökök felett aratott győzelem (1571. október 7.) után vezetett be Szent V. Pius pápa.
A kultuszt Közép-Európában főleg a passaui Mariahilf (Mindenkor Segítő Szűz Mária) tisztelete ihlette. Bécs ostroma idején I. Lipót császár és udvara Passauba menekült, és a kapucinus kolostor e kegyképe előtt könyörgött a szabadulásért. A győzelem után a kegykép tisztelete hozzájárult az ünnep gyors terjedéséhez. A 18. században hazánkba települő németek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választották az új templomok, kápolnák titulusául Mária nevét, s általában a Mariahilf-kegykép másolatát helyezték oltárukra.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________

Szeptember 7.

Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk

Márk Križevacban 1588-ban született. Családi neve valószínűleg Stjepinac volt. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, a római Collegium Germanicum et Hungaricumba 1611-ben, ahonnan pappá szentelve tért haza négy év múlva. Hamarosan Pázmány Péter érsek fölfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe.
Menyhért, családi neve Grodziecki, a sziléziai Cieszynben született egy – a galíciai Grodekből származó – lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben (ma: Brno) belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában folytatta, ahol 1614-ben kinevezték a Szent Vencel-kollégium igazgatójává.
István 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz család sarja, amely család már a 13. században szerepet játszott az akkori Észak-Magyarország történetében. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brünni jezsuita noviciátusba.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért is.
Szeptember 5-én bevonultak a hajdúk a városba, és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit bilincsbe verték, és elhurcolták Erdélybe.

Rákóczi meghagyta, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket.
A három vértanú boldoggá avatási eljárását még 1628-ban elindította Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek. Azonban sokáig kellett várni az eredményre: 1905. január 15-én Szent X. Piusz pápa népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával, 1995. július 2-án avatta szentté a vértanúkat. Az esztergomi bazilikában tiszteletükre szentelt oltárban őrzik ereklyéiket.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________

Szeptember 5.

Kalkuttai Szent Teréz szűz

1997. szeptember 5-én hunyt el a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a már életében is szentként tisztelt Teréz anya. Agnes Gonxha Bojaxhiut 2016. szeptember 4-én avatta szentté Rómában Ferenc pápa.
Édesapja, Kolle Bojaxhiu építési vállalkozó volt, édesanyja, Drana otthon nevelte három gyermeküket. Agnes kilenc éves volt, amikor édesapja meghalt.
Agnes 1928-ban, áldozócsütörtökön határozta el, hogy szerzetesként Istennek szenteli életét. Iskolatársnőjével együtt felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Dardzsilingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat 1931. május 25-én.
1950 októberében jóváhagyták az új szerzetestársulatot, a Szeretet Misszionáriusait, amely Kalkuttában alakult meg, és innen terjedt el egész Indiában, majd világszerte. A Szeretet Misszionáriusai 1965 februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai egész szívükből, szabad elhatározással a szegényeket szolgálják, és munkájukért semmi pénzt nem fogadhatnak el.
Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, rengeteg más díj és kitüntetés mellett 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat is. Kérésére nem tartották meg az ilyenkor szokásos bankettet, az erre szánt összeget az éhezők kapták.
II. János Pál csodálattal követte Teréz anya munkáját, és 1986. február 3-án, Kalkuttában meglátogatta a Szeretet Misszionáriusainak házát.
Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2003. október 19-én, a szentek sorába pedig Ferenc pápa iktatta 2016. szeptember 4-én. Liturgikus emléknapja szeptember 5., égi születésnapjának évfordulója.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________

Szeptember 3.

Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító

„Isten konzuljára”, „Isten szolgáinak szolgájára”, Nagy Szent Gergely pápára emlékezünk liturgikus emléknapján, szeptember 3-án.
Egy nehéz, éhínségtől, nyomortól, népvándorlástól és háborúktól sújtott évszázad utolsó évtizedében került Péter székébe az az ember, akit joggal neveznek így: „az utolsó római és az első középkori pápa”; az egyházban pedig a „Nagy” megtisztelő jelzővel illetik.
Gergely, akinek ősei régi római arisztokraták voltak, ifjúkorában közigazgatási pályára készült és gyorsan haladt egyre feljebb a hivatali méltóságok fokozatain. Harminc éves kora körül, 572–573-ban már a legmagasabb közigazgatási hivatalt viselte: Róma prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is. Ekkor szerezte azokat az ismereteket, melyeknek birtokában később olyan hatásos kezdeményezései voltak nemcsak a város, hanem egész Itália javára.
589 őszén a Tiberis megáradt, és elöntötte a várost. A lakosság egy része a vízben lelte halálát, sokan pedig az áradás után föllépett járványok áldozatai lettek. Maga II. Pelagius pápa is e járványban halt meg.

A római nép és a klérus a pápaságra egyetlen jelöltet látott: Gergelyt. Ő eleinte vonakodott, mivel továbbra is a csendes életre vágyott.
Gergely első pápai cselekedeteként könyörgő imát hirdetett Róma hét nagy bazilikájába a pestis megszűnéséért és vezeklésként a sokat szenvedett római népért. Körmenetet is tartottak, melyen a pápa mezítláb ment végig a Lateránból a Szent Péter-bazilikába.
Mikor a Tiberis felé közeledtek, csodálatos látványban volt részük: Hadrianus császár síremléke fölött megpillantották Mihály főangyalt, aki irgalmas tekintettel hüvelyébe helyezte lángoló kardját. És ezzel a várost sújtó csapások megszűntek. E jelenés emlékére áll ma is Mihály főangyal bronzszobra az Angyalvár tetején.
854 levele maradt ránk, melyek a hívek körüli fáradhatatlan munkájáról tanúskodnak. Jób könyvéhez írt magyarázatai annak bizonyságai, hogy nagyon ismerte az embert, és mély életbölcsességet birtokolt. Dialógus című munkája az itáliai szentek csodás életrajzainak gyűjteménye.

Nagy Szent Gergely 604. március 12-én hunyt el Rómában, és a 8. századtól ezen a napon ünnepelték. Mivel azonban e nap nagyböjt idejére esik, a liturgikus emléknapot 1969-ben a püspökké szentelés napjára, szeptember 3-ra helyezték át.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________

Augusztus 29.

Keresztelő Szent János vértanúsága

A keleti egyház Keresztelő Szent János iránti tisztelete nyilvánul meg abban is, hogy fogantatásának (szeptember 24.) és születésének (június 24.) ünnepe mellett megemlékezik lefejezéséről is. A 4. század közepén Keresztelő János maradványait Szebasztéba (Szamaria) vitték, és ott templomot szenteltek tiszteletére.

A vértanúság ünnepe a 7. században gall-frank közvetítéssel került a római naptárba. Keresztelő Szent János asszonyok szülöttei közül a legnagyobb, aki Jézus előfutára volt, meghirdette eljövetelét.
A nép nyelvén: Nyakavágó János, a szegedi öregek ajkán: Nyakavesztő János, az Érdy- és Lányi-kódexben: Szent János nyakavágása a mai emléknap elnevezése.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________

Augusztus 28.

Boldogságos Szűz Mária királynő

Szent Ágostonra, a nagy megtérőre emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 28-án. Személyiségének varázsa: fáradhatatlanul kutató és töprengő elméje, boldogságvágya és igazság utáni szomjúsága.
Szent Ágoston az észak-afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja, Szent Mónika keresztény. Ágoston rendkívül temperamentumos természetet örökölt, fogékony volt mindenre, és fegyelmezetlen. Diákkorában túlságosan tudatában volt annak, hogy neki a tanulás nem okoz nehézséget. Az első éveket Tagastéban töltötte, később Madaurában egy grammatikus iskoláját látogatta, hogy majdan rétor lehessen belőle, később Karthágóban folytatott retorikai és jogi tanulmányokat.
Ágoston tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai elől, hogy megtérjen, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött. Mónika utána ment. Édesanyja imái és könnyei mellett Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg.
Vallomások című művében írta le ennek történetét. Egyik milánói barátjának kertjébe húzódott vissza magányt keresve. Sírt és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalanságában: „Meddig még, Uram?” A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: „Tolle, lege, tolle, lege”, azaz „Vedd és olvasd, vedd és olvasd”.
Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének: „Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és sötétséget.” Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz.
Előadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán lemondott tanári állásáról. Édesanyjával, a fiával és néhány barátjával együtt visszavonult Cassiacumba, amely Milánótól északra fekszik mintegy harminc kilométernyire. Egyik barátjának volt ott birtoka. 387. április 23-án, húsvét vigiliáján Ambrus püspök keresztelte meg.
391-ben pappá szentelték Ágostont, 395-ben pedig Hippo püspöke lett. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg.
430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Paviában, az egykori longobárd fővárosban van, ahova Luitprand longobárd király vitette 740 körül. A kései századok a „kegyelem doktora” címet adományozták neki.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________

Augusztus 27.

Szent Mónika

Augusztus 27-én emlékezünk Szent Mónikára, Szent Ágoston édesanyjára, aki állhatatos imádsággal esdekelte ki fia és férje megtérését.
Szent Ágoston De Ordine (A rendről) című művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoznak, amikor belép az édesanyja, Mónika asszony, és érdeklődik a könyv alakulása felől. Ágoston utasítja az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzék fel a könyvbe. Mónika tiltakozik: „Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephez jutottak volna!” Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatja meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: „Figyelmen kívül hagytalak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Annyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te tanítványoddá lennem?”
Mónika rendíthetetlen hite és erős szeretete főleg fiával, Ágostonnal szemben mutatkozott meg. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna.
Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: „Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.”
Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Ágoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________

Augusztus 22.

Boldogságos Szűz Mária királynő

Augusztus 22-én Mária királynői méltóságát ünnepli az Egyház. Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepét 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, a mennybevétel dogmája kihirdetésének negyedik évfordulóján.
A keresztény világ kezdetektől fogva ünnepelte Mária királynői méltóságát. Az efezusi zsinaton az évszázados gyakorlatot szentesítettek dogmával 431-ben. Azóta Máriát mint Istenszülőt, Isten Anyját ünnepeljük (Deipara, görögül: Theotokosz).
A Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. A Jelenések könyvének napba öltözött asszonya csillagkoronával tűnik fel (Jel 12,1).
Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepét 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti ünneplési időpontot határozva meg Mária e tulajdonságára, királynői méltóságára. Korábban május 31-én ülték, később került a mai napra.
„…a Szeplőtelen Szüzet, aki mentes maradt az eredeti bűn minden szennyétől, földi életének végeztével az Úr tesben és lélekben fölvitte a mennybe, és a mindenség királynőjévé magasztalta, hogy tökéletesebben hasonuljon Fiához, az uralkodók Urához (vö. Jel 19,16), a bűn és a halál legyőzőjéhez.” ( Lumen gentium, 59.)

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________

Augusztus 21.

Szent X. Piusz pápa

X. Piusz (Giuseppe Melchiorre Sarto; Riese, 1835. június 2. – Róma, 1914. augusztus 20.) a Katolikus Egyház 257. pápája volt.

Giuseppe Melchiorre Sarto 1835-ben született az észak-olaszországi Treviso közelében, Riesében. Édesapja szegény parasztember volt. A falusi gyermek vidám, kalandokkal teli életet élt, melybe belefért a gyakori ministrálás, de a madarászás is.
1875-ben Trevisóban kanonok lett, és a helybéli szeminárium lelkivezetője.

1884-ben a trevisói püspök kezéből vette át kinevezési okmányát: Mantova püspöke lett. Méltatlannak tartotta magát e feladatra: levelet írt Rómába, kinevezése semmisé tételét kérve. Róma válaszában az engedelmesség erényének gyakorlására intette.

Püspöki szolgálata idején is példás lelkipásztori szolgálatot végzett. A szeminárium rektora lett, de erkölcstant és gregorián éneket is tanított.
1893-ban Velence pátriárkájává nevezte ki XIII. Leó pápa. Amikor a páduai püspök a Szentszék megbízásából érdeklődött, hogy elfogadná-e a velencei pátriárkai székre szóló kinevezést, ezt táviratozta vissza: „Pontosan ez hiányzik nekem. Sarto.”
1903. augusztus 4-én választották meg pápának. Sarto tiltakozott, és csakis társai kérésére fogadta el az új feladatot mint élete legnehezebb keresztjét. Nehéz szívvel vállalta, mivel azt tartotta magáról, hogy nem képes ellátni e magasrendű megbízatást.
X. Piusz jó kapcsolatban volt a Magyar Katolikus Egyházzal. 1905-ben ő szentelte gróf Zichy Gyula pécsi, Balás Lajos rozsnyói és Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspököket. A három kassai vértanút – Körösi Márk esztergomi kanonokot, Pongrácz Istvánt és Grodecz Menyhért jezsuita atyát – az ő óhajára vették föl a boldogok sorába 1905-ben. Az 1912. június 8-án kiadott Christifideles graeci kezdetű bullájával kanonizálta az új Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegyét.
Lelkipásztori tevékenységében Vianney János volt a példaképe. Arcképe állandóan ott volt az íróasztalán. 1905-ben boldoggá avatta.
Ünnepét 1955-ben vették fel a római naptárba, szeptember 3-ra, 1969-től augusztus 21-én ünnepeljük.

Szent X. Piusz mindannyiunknak azt tanítja, hogy mindig a Krisztussal való személyes és bensőséges egységre kell alapoznunk apostoli cselekedeteinket, bármily területről legyen szó – emelte ki tanításában XVI. Benedek pápa.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________

Augusztus 20.

Szent István király, Magyarország fővédőszentje

Első, államalapító, szent királyunk, hazánk fővédőszentje életét és művét idézzük fel liturgikus ünnepén, augusztus 20-án.

A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. Nyugat felé fordult, és megnyitotta az ország kapuit a kereszténység előtt. Beengedte az országba Pilgrim passaui püspök követeit. Egyes források szerint a bajor papok egyike keresztelte meg őt és kisgyermek fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye védőszentje után az István nevet kapta.
Géza, hogy a kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben, bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse. Adalbert bérmálta meg a fejedelmi ifjút. Ő közvetítette 995-ben az István és a bajor hercegnő, Gizella között létrejött házasságot is. Az ifjú trónörökös atyja halálakor, 997-ben vette át a hatalmat.
Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Nem nyúlt azonban a régi mondákhoz és énekekhez; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal.

István a keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: országát tíz püspökségre osztotta, köztük két érsekséget alapított Esztergomban és Kalocsán.
Szent István élete alkonyát beárnyékolta, hogy fiát, Imre herceget 1031-ben egy vadászat alkalmával egy vadkan halálra sebezte.

Szent királyunk közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanyának ajánlotta az országot. Így vált Krisztus anyja a magyarok nagyasszonyává.
István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos imameghallgatás és csoda történt ott.

Szent László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, Imrével és annak nevelőjével, Gellérttel együtt. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________________

Augusztus 19.

Clairvaux-i Szent Bernát apát és egyháztanító

A „mézajkú doktor”-ra, a méhészek, a gyertyaöntők, a haldoklók patrónusára emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 19-én. Szent Bernáthoz gyermekbetegségek, megszállottság, dögvész, viharok idején is fohászkodnak.
A citeaux-i „új kolostor”, amelyet Molesmes-i Szent Róbert és társai alapítottak, az alapítás után néhány évtizeddel hanyatlani kezdett. A szerzetesek kemény aszkézise és végletekig menő szegénysége nem vonzott új hivatásokat. Egy váratlan fordulat következtében mégis sokak számára kívánatossá vált, hogy beléphessenek ebbe az erdei magányban lévő kolostorba.
1112 nagyböjtjén kérte felvételét ebbe a kolostorba az akkor huszonegy éves Bernát, aki 1090-ben született Fontaines várában, amely a hercegi város, Dijon előőrse volt. Nemesi családban született, műveltségével kiemelkedett kortársai közül. Harmincad magával – maga köré gyűjtött rokonaival és ismerőseivel – kért bebocsátást és felvételt a citeaux-i kolostorba, amely ezután vált egy új szerzet, a ciszterci rend bölcsőjévé. Mind az öt fiútestvére, majd megözvegyült apja és nagybátyja is követte őt Clairvaux-ba. Nővére is szerzetesnő lett.
Annak ellenére, hogy Bernát meg volt győződve a pápaság isteni küldetéséről, nem riadt vissza a kemény bírálattól. 1145-ben III. Jenő néven Bernát egykori clairvaux-i tanítványa került a pápai székbe. Bernát neki írta A szemlélődésről című művét. Ebben keményen ostorozza a pápai udvarban fellelhető visszaéléseket, hatalmaskodásokat, pompaszeretetet, a sok „kiváltságot” és a fellebbezési joggal való fondorlatokat. Bernát komolyan figyelmeztette a pápát: „Nem azt kívánom tőled, hogy egyszerűen szakíts ezekkel a dolgokkal, hanem azt, hogy merülj el Isten dolgaiban, és ne legyen időd arra, hogy ezekkel foglalkozzál.”
Bernát újra meg újra a lélek és az Ige közötti jegyesi egyesülést hangsúlyozta. Titka ez: a Kereszt misztériumával, pontosabban az önmagát irántunk való szeretetből feláldozó, a legcsúfosabb kereszthalált is vállaló Jézus Krisztussal való legteljesebb azonosulás, eggyéválás.
Bernát 1153. augusztus 20-án halt meg Clairvaux-ban. Az egész korszakot, amelynek ő volt a legnagyobb alakja, Szent Bernát korszakának nevezik az egyháztörténelemben. Megvalósult benne a monasztikus életforma alapvető rendeltetése: formálni a világot a világból való elmenekülés által.

Már életében szentként tisztelték. III. Sándor pápa, aki korábban a Bernát által annyira támadott Abaelard tanítványa volt, 1174-ben szentté avatta őt, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatta.
A magyar naptárban Szent István király miatt augusztus 19-én ünnepeljük.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________________

Augusztus 15.

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (LG, 58). Ezért ő előttünk jár ezen a zarándokúton, elkísér és támogat bennünket.
Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.
Szent István király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Szent István 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.
Nagyboldogasszony hazánkban olyan kötelező ünnep – a katolikusoknak az Egyház szentmisén való részvételt ír elő –, mely nem szükségszerűen esik vasárnapra.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________________

Augusztus 14.

Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú

„Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.” Kolbe atya is ezt tette: az egész életét átható Isten iránti szeretetből adta életét társa helyett. Rá emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 14-én.
Kolbe atya 1894. január 8-án született a lengyelországi Zduńska Wolában szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta.
Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.
1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak. Megromlott egészsége miatt 1936-ban visszatért hazájába. 1940-ben a németek kiürítették Niepokalanówot (a „Szeplőtelen” városát), ahol elöljáróként szolgált, Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt életben legtovább. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján injekcióval megölték.
Harminc évvel később, 1971. október 17-én Boldog VI. Pál pápa boldoggá, Szent II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________________

Augusztus 10.

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

Szent Lőrincre, a tisztítótűzben szenvedő lelkek, a diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, szakácsok, az égési sérüléseket szenvedettek s a tűzzel dolgozók védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, augusztus 10-én.
Törődött a szegényekkel és a betegekkel is, alamizsnát osztott közöttük. A hagyomány szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.
A pápát 258. augusztus 6-án elfogták. Lőrincre bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között. Mihelyt megtudták, hogy Lőrinc a vagyon őrzője, elfogták őt is, és követelték tőle a kincseket. Ekkor Lőrinc elővezette a betegeket és a szegényeket, mondván, hogy ők az egyház kincsei.
Végül 258. augusztus 10-én tüzes rostélyra fektették a diakónust, lángra lobbanni nem engedték, hogy továbbtartson a szenvedése. A legenda szerint amikor már egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, vidáman szólt a prefektusnak: „most már megfordíthatnál; ez az oldalam eléggé megsült”.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________________

Augusztus 9.

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

A zsidó származású filozófusnő, később kármelita szerzetesnő hitéért halt vértanúhalált az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban 1942-ben ezen a napon.
Edith Stein 1891. október 12-én született Breslauban (Wrocław) zsidó származású porosz állampolgárként. Tanulmányait szülővárosában, majd Göttingenben végezte, ahol Husserl tanítványa, később Freiburgban tanársegédje volt.
Kármelita szerzetesként is folytathatta tudományos munkáját: itt írta meg Endliches und ewiges Sein (Véges és örök lét) című könyvét, amelyben próbálja összeegyeztetni Aquinói Szent Tamás és Husserl filozófiáját. 1938-ban a nácik elől a hollandiai Echt kármelita kolostorába mentették át elöljárói. Itt írta Studie über Joannes a Cruce: Kreuzeswissenschaft (Tanulmányok Keresztes Szent Jánosról – A kereszt tudománya) című könyvét.
Edith Stein Hollandiában sem volt biztonságban: a holland püspöki konferencia 1942. július 20-án nyilvánosan elítélte a náci fajelméletet; az állásfoglalást az ország összes templomában felolvasták. Válaszként július 26-án Hitler elrendelte Hollandiában is az áttért zsidók letartóztatását, akiket addig megkíméltek.

Augusztus 2-án Rosa nővérével Auschwitzba hurcolták, ahol augusztus 9-én megölték. Vértanúként halt meg népéért és hitéért, egészen elégő áldozatként.
Edith Stein egész életére jellemző igazságkeresés a szeretet megtalálását jelentette. Szerinte a lényeg, az igazság és a szeretet összefügg egymással. II. János Pál pápa 1987. május 1-jén avatta boldoggá. 1998. október 11-én, szentté avatásakor pedig így fogalmazott: „Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér mindnyájunknak mondja: Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!”

Edith Stein a 20. század egyik legjelentősebb filozófusnője. Alakja mégsem tudományos vagy tanári munkája miatt vált századunk egyik jelképévé, hanem sorsa miatt.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________

Augusztus 8.

Szent Domonkos áldozópap

Domonkos Domingo de Guzman néven született Spanyolországban, Caleruega városában 1170 körül. Szülei egyik nagybátyjához, Gumiel de Izán település esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást, és vezessék be őt a templomi szolgálatba. 1190-ben a palenciai székesegyház iskolájába került, majd teológiát tanult négy évig.
Tanulmányai befejeztével Martin de Bazá püspök szentelte pappá, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. 1201-ben Domonkos alperjel lett.
A missziós munka során egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz. 1215. március 25-én Fulco toulouse-i püspök őt és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak. Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.
Domonkos 1221. augusztus 6-án halt meg. Halála előtt így beszélt a testvérekhez: „Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.”

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________

Augusztus 6.

Urunk színeváltozása

Jézus megdicsőülésének helye a régi hagyomány szerint a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe.
E napon Jézus emberi testében, még a feltámadás előtt való isteni dicsőségének felragyogását ünnepeljük. Az esemény a Tábor hegyén történt, a Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le (Mk 9,2–7; Mt 17,1–9; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–18). Hatására megvilágosodott az apostolok számára Jézus rejtett isteni méltósága.
Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte annak emlékére, hogy Hunyadi János a keresztes hadat toborzó Kapisztrán Szent János segítségével 1456-ban felszabadította a török ostrom alól Nándorfehérvárt, az akkori Magyarország déli végvárát. A két időpont egybeesése azzal magyarázható, hogy az 1456. július 22-ei győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________

Augusztus 5.

Szűz Mária római főtemplomának felszentelése (Havas Boldogasszony)

A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepeljük Havas Boldogasszony emléknapján, augusztus 5-én.
A római Santa Maria Maggiore-templomot III. Sixtus az efezusi zsinat (431) után építtette a Boldogságos Szűz, az Istenszülő tiszteletére az eretnekségekkel szemben; augusztus 5-én szentelték fel.
Egy legenda szerint a Santa Maria Maggiore-bazilika helyét maga a Szűzanya határozta meg. A 4. században, Liberius pápa idejében egy Giovanni nevű gazdag római patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat Máriának ajánlják fel. A Szent Szűz álmukban megjelent a házaspárnak, és arra hívta őket, hogy azon a helyen, amelyet másnap, augusztus 5-én hó borít majd, emeljenek templomot a tiszteletére. A fent említett legenda alapján Liberius pápának is megjelent álmában a Szűzanya, megjelölvén, hol építsen számára méltó templomot Rómában. Kérését Mária azzal erősítette meg, hogy a forró római éjszakán hó esett az Esquilinus dombon. Reggel, kinézve palotája ablakain a pápa Róma hét halmának egyikén havat pillantott meg; majd lerajzolta a templom körvonalát a csodás havazásra összegyűlt római lakosok előtt.

Innen kapta elnevezését a mai ünnepnap, melyet 1568-ban vette föl V. Pius pápa a Római Kalendáriumba.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________

Augusztus 1.

Liguori Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító

Alfonz 1696. szeptember 27-én született a Nápoly melletti Marianellában. Nemesi családból származott, nyolc testvére közül ő volt a legidősebb. Szülei, József és Anna vallásosan nevelték gyermekeiket; öt közülük Istennek szentelte életét.
Harminc évesen szentelték pappá. Nápoly legszegényebb negyedeiben kezdett dolgozni, ahol nagyon gyorsan ismertté vált mint híres prédikátor. Mindenekelőtt azonban az anyagilag és lelkileg elhanyagolt fiatalok atyja lett. A lelkipásztorkodásban korához képest modernnek tűnő eszközöket alkalmazott: gitározott, énekeket komponált, szabadidős programokat szervezett a fiataloknak.
Jóllehet hatvanhat évesen szentelték püspökké, fiatalos lelkülettel vágott bele új munkájába. Amit szóval hirdetett, azt életpéldájával és különösen a szegényekkel való törődéssel bizonyította.
Legyengülve az egészségtelen klíma és a szigorú aszkézisben töltött évek következtében (szőrruhát viselt, rendszeres koplalással és virrasztással sanyargatta magát), tizenhárom év után lemondott az egyházmegye vezetéséről, hogy a következő tizenhármat a testi-lelki szenvedésekkel teli időszaknak és teljesen Isten akaratának szentelje.
Ha az igazi teológia, vagyis „a megismerés, ima és aszkézis”, elvezet az egyre nagyobb istenszeretetre, akkor teológus lehet, sőt teológusnak kell lennie minden kereszténynek.

Szent Alfonz 1787. augusztus 1-jén halt meg a Salerno melletti Paganiban.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________

Július 31.

Loyolai Szent Ignác

Loyolai Szent Ignác áldozópap, a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója, a Lelkigyakorlatok szerzője élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, július 31-én.
Ignác egy Guipúzcoa tartománybeli baszk nemesi család sarjaként született 1491-ben, tizenkét testvér közül utolsóként. Egy spanyol nagyúr apródjaként, s később fiatal tisztként dicső jövőről álmodozott.

1521 pünkösdvasárnapján azonban egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette. Ez az esemény Franciaország és a Habsburg-ház harcában, amely az egész korszakra rányomta a bélyegét, alig számított valamit, mégis történelmi jelentőségű: következtében Inigo de Lopez a spanyol király szolgálatát fölcserélte Krisztus, az ég és föld Ura szolgálatával. Így válhatott Inigo lovagból Szent Ignác.
A sebesülés véget vetett a becsvágyó nemesember érvényesülésének. Az egyik lába, hiába tettek meg az orvosok mindent, rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig kellett feküdnie. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól, és egy szentek életéről szóló könyv. Először kedvetlenül lapozgatta őket, de végül egészen e művek hatása alá került.
Ignácot és társait 1537-ben pappá szentelték. Első szentmiséjét Ignác Betlehemben akarta bemutatni, de megtudták, hogy bár harmincnyolc esztendeje nem volt rá példa, abban az évben nem indult zarándoklat a Szentföldre, mert küszöbön állt a háború a törökökkel. Így a fogadalom második része lépett érvénybe: a pápa rendelkezésére állnak.
A Jézus Társasága csakhamar elterjedt egész Európában, Indiában és a Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. Létrejöttek az első jezsuita kollégiumok, és központjaivá váltak az egyházi megújulásnak. Ebben a Római Kollégium járt elöl, amely a Jézus Társaságán belül minden teológiai képzés mintájául szolgált.

A generális maga és társai számára e szavakkal szabott irányt: „Ennek a világnak a dolgaira gondot nem fordítani nem jelent sokat, hanem az Isten dolgaiban gondatlanul eljárni, az egyszerűen tűrhetetlen.”
Ignác 1556. július 31-én halt meg. A Jézus Társaságának, mely ekkorra már az öntudatra ébredő és megújuló egyház fontos bázisa volt, körülbelül ezer tagja volt az alapító halálakor. Ignácot 1622. március 12-én avatták szentté Néri Fülöppel, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt. Ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________

Július 29.

Szent Márta

Szent Mártára, Mária és Lázár nővérére, a háziasszonyok, családok, özvegyek, hitoktatók, vendéglősök, pincérnők, szállodások, szobrászok védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 29-én.
Három alkalommal beszélnek az evangélisták Márta házáról és a testvérekről. Az első találkozást, amikor Jézus Márta házában járt, Szent Lukács beszéli el. Jézus tanítványai kíséretében úton volt, és betértek Betániába, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őket a házába. Márta húga, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta sürgött-forgott, és végezte a háziasszonyi teendőket.
A két nővérben az Egyház a lelki élet két alaptípusát látja: Márta a jótékonyságban tevékeny, aktív, Mária a szemlélődésben elmerülő, kontemplatív életforma megtestesítője.
Szent Mártát háziasszonyként ábrázolják, oltalmát kérték hirtelen halál, vérfolyás és pestis ellen.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

Kép: http://katolikusokeloforuma.network.hu

_____________________________________________________________________________

Július 26.

Szent Anna és Szent Joachim

Az újszövetségi könyvek semmit nem mondanak Szűz Mária szüleiről, nevüket sem említik. Egy 2. századi apokrif könyv szerint Mária édesanyját Annának, édesapját Joachimnak hívták. Az Anna név annyit jelent: kegyelemmel áldott, a Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Szent Anna és Szent Joachim ünnepe a 13–14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők – ekkor élénkült fel az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is.
Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Joachim ezután hamarosan meghalt, Anna azonban megérte Jézus születését. A kicsi Jézus ott volt halálos ágya mellett, és békés, nyugodt halállal ajándékozta meg nagyanyját.
Anna az asztalosok, bognárok, botfaragók, csipkeverők, esztergályosok, gazdaasszonyok, harisnyakötők, lovászok, molnárok, orvosok, szülésznők, takácsok, varrónők, vászonkereskedők védőszentje. Céhpatrónaként tisztelték az asztalosok azért, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. A kádárok is tisztelték, nyilván abból a megfontolásból, hogy Jessze törzséből, Anna és Mária méhéből sarjadt a Szőlőtő: belőle termett a megváltás bora. A barokk korban Szent Anna külön tisztelt patrónája volt a haldoklóknak.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________

Július 25.

Szent Jakab apostol

Szent János apostol és evangélista bátyjára, az első vértanú apostolra, a gyógyszerészek, kalaposok, kereskedők, szatócsok, utasok, zarándokok védőszentjére emlékezünk ünnepén, július 25-én.
Jakab apostol Betszaidában született. Zebedeus és Szalóme fia, Szent János evangélista bátyja volt. Az egyház hagyományában az „idősebb” nevet kapta, hogy megkülönböztessék a május 3-án ünnepelt „fiatalabb” Jakabtól.

Mesterségét apjától örökölte: halászatból élt. Az Úr, miután meghívta Pétert és Andrást, „folytatva útját megpillantotta Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Éppen hálójukat javították a bárkában apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal együtt, és nyomába szegődtek.” (Mt 4,21).

Simon Péter és János mellett Jakab a harmadik, akinek az Úr különleges feladatot szánt: Simon a szikla, az egyház sziklaalapja; János a szeretett tanítvány, aki legközelebb állt az Úrhoz; Jakab pedig az első vértanú az apostolok közül.
Jakab robbanékony természetű volt. Ezért nevezte Jézus őt és testvérét boanergésznek, ami annyit jelent: „a mennydörgés fiai”.
Jakab lett a jeruzsálemi egyház püspöke Jézus halála után. Szent Pál tanúskodik arról, hogy megtérése után tizennégy évvel úgy ismerte meg őt mint Péter és János mellett az egyház „oszlopát” (Gal 2,1–10). Amikor Heródes Agrippa király 41–42-ben az egyházra támadt, elsőként Jakabot végeztette ki karddal. Ő lett az első vértanú az apostolok között.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________________

Július 24.

Árpád-házi Szent Kinga szűz

 

Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.
Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224 márciusában.

Szülei, testvérei (Árpád-házi Szent Margit és Boldog Jolán), atyai nagynénje (Árpád-házi Szent Erzsébet), valamint nagybátyja és felesége példás hitéletének hatására maga is mélyen vallásos volt gyermekkorától fogva. Hatással voltak hitére a kolduló rendek is, IV. Béla udvarában a domonkosok és a ferencesek is szívesen látott lelkivezetőkként és tanácsadókként szolgáltak. Kinga egészen fiatalon elhatározta, hogy szüzességi fogadalommal életét teljesen Istennek szenteli.
A tatárok a muhi csata évében Lengyelországot is megtámadták. Kinga az ellenség elvonulása után hazalátogatott Magyarországra, s az apja által szolgálatára rendelt bányászok segítségével 1251-ben megnyittatta a híres bochniai sóbányákat (Wieliczka).
Egy legenda szerint mikor Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amely kanyargós folyóvá vált: így keletkezett a Dunajec. Mivel ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezután Kinga a fésűjét dobta háta mögé, s ebből sűrű erdő lett, amelyen a tatárok már nem tudtak átkelni.

1291 őszén Kinga betegeskedni kezdett, majd 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol ünnepének vigíliáján elhunyt. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, 1999. június 16-án Ószandecen (Stary Sacz) II. János Pál pápa iktatta a szentek sorába. Kinga tisztelete Lengyelországban igen eleven.

Hazánk egyetlen Szent Kinga-temploma a Veszprémi Főegyházmegye területén, Küngös településen található. A községet és a hozzátartozó területet alapításakor IV. Béla Kingának ajándékozta.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________

Július 23.

Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

„Észak misztikusa”, a svédek nemzeti szentje, Skandinávia népszerű szentje hazánkban talán kevésbé ismert. Szent Brigittára emlékezünk liturgikus ünnepén, július 23-án.
Brigitta 1303-ban született Svédországban. Édesapja földesúr (jarl) és törvényszéki bíró volt, anyja pedig rokonságban állt Svédország királyi családjaival. Hét éves volt, mikor első látomásában részesült. Tizenhárom éves korában férjhez adták Ulf Gudmarssonhoz annak ellenére, hogy kolostori életre vágyott.
Férjével kórházakat alapítottak, vagyonukból támogatták a svéd földön megjelenő ciszterci és domonkos kolostorokat. Mindketten beléptek a ferences világi harmadrendbe. Brigitta naponta tizenkét szegényt szolgált ki, járta a környéket, és segített a rászorulókon.
Brigitta keményen vezekelt az egyház, a főpapok és a klérus bűneiért. Élete szorosan kapcsolódott a 14. századi Európa politikai és egyházi eseményeihez. Sajátos karizmája erejével Isten intő üzenetét közvetítette uralkodóknak, romlott életű főpapoknak és a pápáknak. Sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, V. Orván pápát pedig rábírta, hogy térjen vissza Avignonból Rómába.

1372-ben Brigitta elzarándokolt Jeruzsálembe, a hazafelé vezető úton megbetegedett, és 1373-ban Rómában meghalt.
Brigittát 1391. október 7-én avatták szentté. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba, október 7-ére. 1969-ben helyezték át halála napjára, július 23-ára. II. János Pál pápa 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította Szent Benedekkel, Szent Cirillel és Szent Metóddal, Sienai Szent Katalinnal és Edith Steinnel együtt.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________________

Július 11.

Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

Szent Benedekre, a nyugati szerzetesség atyjára, kontinensünk nagy patrónusára emlékezünk ünnepén, július 11-én. A bencés rend alapítójának életéről keveset tudunk. Tanúk elbeszélése nyomán Nagy Szent Gergely pápa Dialógusok című művének második részében megírta Benedek életét, kiemelve, hogy Benedek – „neve kegyelem szerint áldott” – a Szentlélek mindenféle adományát megkapta.
Benedek a Szabin-hegyek között fekvő umbriai kisvárosban, Nursiában született az 5. század második felében. Rómában nevelkedett és tanult, ám tanulmányai befejezése előtt, elrettenve az ottani erkölcstelen élettől, visszavonult. Amikor első csodatétele fölhívta rá környezete figyelmét, teljesen visszavonult a világtól, és Subiaco mellett egy barlangban magányos remeteéletet kezdett.
Később – a hagyomány szerint 529-ben – Monte Cassino hegyén telepedett le végleg, és megalapította ma is híres kolostorát. Itt írta meg a közösségben élő szerzetesek szabálykönyvét, a Regulát, a szerzetes atyák tanításának és saját élettapasztalatainak felhasználásával.
Benedek nővére, Skolasztika is Istennek szentelte életét, követte fivérét Montecassinóba.
Benedek 547. március 21-én halt meg. Halála napját előre megmondta szerzeteseinek.
Mérgezések, tűzvész, varázslás, láz, vese-, fog- és epebetegségek ellen könyörögtek hozzá, emellett a haldoklók, az iskolás gyermekek, bányászok, barlangkutatók, rézmetszők patrónusa. Boldog VI. Pál pápa 1964. október 24-én Európa fővédőszentjévé nyilvánította. Ünnepét a nagyböjtből kiemelve július 11-re tették át.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________

Július 3.

Szent Tamás apostol

Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Az apostollal kiálthatjuk újra és újra: „Én Uram, én Istenem!”
Alakja János evangéliumában kap fontos szerepet. Szent János örökítette meg azokat a vonásokat, amelyek minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik őt. Tamás a töprengő, a kétkedő ember.
Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa.
János Tamással szinte mindnyájunk „ősmintáját” iktatta az evangéliumba. Az ő kérdésére, melyet az utolsó vacsorán tett fel – „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5) – válaszolta Krisztus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” (Jn 14,6).
János evangéliumában olvassuk a feltámadás utáni történetet is, mely szerint Tamás Jézus első megjelenése után, mikor nem volt a többi apostollal, így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Tamás apostol a hagyomány szerint Szíriában, Perzsiában és Dél-Indiában hirdette az örömhírt. Mylaporban halt meg 72-ben.
Szent Tamás India, a megtérő ateisták és az ácsok és építészek védőszentje.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________

Július 2.

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – Sarlós Boldogasszony

Magyarországon régi szokás szerint július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Mivel ezekben a napokban kezdődnek az aratási munkák, és a katolikus magyarság minden munkáját a Szűzanya oltalma alatt végezte, ezért Sarlós Boldogasszonynak nevezték el az ünnepet.
Mária Gábriel főangyaltól tudta meg, az angyali üdvözletkor, hogy idős rokona, Erzsébet áldott állapotban van. Azonnal útra kelt, hogy a nehéz napokban Erzsébet segítségére lehessen, aki Keresztelő Szent Jánost hordta a szíve alatt.
Sarlós Boldogasszony aránylag kései Mária-ünnep. A ferencesek kezdték ünnepelni és terjeszteni a 13. század folyamán július 2-án, a Keresztelő Szent János születésének nyolcadát követő napon. Az egész Egyházra VI. Urbán pápa terjesztette ki, majd IX. Bonifác 1389-ben vigíliával és nyolcaddal egészítette ki. IX. Pius az ünnepet május 31-re helyezte, a világegyház ma is ezen a napon üli meg.
Az ünnep jellegzetes magyar neve – Sarlós Boldogasszony – nem függ össze az eredeti egyházi elnevezéssel – Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – hanem az aratás kezdetére utal. Sarlós Boldogasszony napján az aratók misét hallgattak, mialatt szerszámaikat a templom falához támasztották. A pap megáldotta az aratókat és szerszámaikat. Ezután tiszta ünnepi ruhában vágtak a búzatáblában egy rendet, majd hazatértek ünnepelni, és másnap fogtak hozzá igazán a nagy munkához.
Az aratás a parasztember életében és munkájában a legnagyobb események egyike volt, amelyre még a gépesített munkatechnika korszakában is bizonyos áhítattal és komolysággal készült. Az élet, vagyis a mindennapi kenyér Isten ajándéka. A Miatyánkban is ezért könyörögnek a hívek.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________________________

Június 29.

Szent Péter és Szent Pál apostolok

Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe Egyházunkban.
Péter lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán hordta. Őszinte, emberi módon mondott „nem”-et az Üdvözítőnek, amikor az egy napon a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa. „Uram, ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23). Őszinte düh fogta el a Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja, hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, mint amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). Tagadásának történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta föl az ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét.

Természeténél és jelleménél fogva Péter nem volt szikla. És mégis épp őt találta Jézus alkalmasnak az Egyház legfőbb hivatalára: ő lett a „kéfa”, vagyis a „szikla”.
Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, Az apostolok cselekedeteiben is elbeszélt egyházüldözéskor Péter elhagyta Palesztinát, és a birodalom keleti részébe ment. Az apostoli zsinat utáni időben (49 táján) Antiochiában találjuk. A kis-ázsiai egyházközségeknek szánt első Péter-levél itteni tevékenységére utal.
A hagyomány szerint 67-ben halt vértanúhalált, ugyanazon a napon, mint Pál apostol. Sok kínzás után saját kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak ugyanarra a halálra, mint amit Mestere szenvedett el.
Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a Saul és a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága alatt sem hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson (1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, tudatosan (Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. „Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 9,20–23).
Az óráról, amikor Saulból Pál lett, Szent Lukács ad drámai leírást (vö. ApCsel 9, 3–19). Amikor feltűntek Saul előtt Damaszkusz tornyai, az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Pál megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” „Jézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Megtérése után Pál azonnal megkezdte a missziót. Több éven át működött Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Lehetséges, hogy az ApCsel 13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az időre esett. Barnabással Antiochiába érkezett, ahol már megalakult egy Törvény nélküli pogány-keresztény egyházközség (ApCsel 11,19). E közösség küldötteként vettek részt Pál és Barnabás az ún. apostoli zsinaton (49-ben), ahol Pálnak sikerült elérnie a zsidó Törvénytől való szabadság elvi elismerését. Később a kimondottan pogány vidékeken munkálkodott, végigjárta Kis-Ázsiát, Makedóniát és Acháját. Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen, az Egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. Valami mindig továbbűzte őt, mert az igehirdetést érezte küldetésének. Mint a népek apostola a birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta (vö. Róm 1,14; 15,16). Missziós útját kezdettől fogva összeütközések, bebörtönzések, büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés) jellemezték – így hordozta magán „Jézus jegyeit”
A hagyomány szerint 67-ben végezték ki, lefejezték a Rómából Ostiába vezető út harmadik mérföldköve mellett. Egy régi legenda szerint azon a helyen, ahol feje a földre hullt, három forrás fakadt.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________

Június 28.

Szent Iréneusz püspök és vértanú

A Krisztus utáni II. században, Kis-Ázsiában született Iréneusz Szent Polikárp tanítványa volt. Később a galliai Lyonban pap, majd püspök lett. Görögül és kelta nyelven is prédikált, így szerepe volt a gallok megtérítésében. Ő alapította a gall egyházat és irányította Kelet-Gallia misszionálását. Jelentős teológus, és az apostoli tradíció tanúja volt; egyike azon első egyházatyáknak, akik a római egyház elsőbbségét vallják: „Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is.” A dogmatika atyjának is nevezik a korai keresztény egyháztanítót. 202 körül szenvedett vértanúságot.
A hagyomány szerint 202-ben, Septimius Severus császár idején vértanúként halt meg egyházközösségével együtt: egy napon császári parancsra katonák zárták körül a várost, a keresztényeket elfogták és kivégezték. Iréneuszt oly súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 202. vagy 203. február 28-án halt meg.
A dogmatika atyjának is nevezik, minthogy felismerte, hogy a gnosztikusok tanításával szemben Krisztus igaz tanítása csak úgy védhető meg, illetve adható tovább, ha a tanítást egységes rendszerbe foglalják. Ő állította össze a Katolikus Egyházban használt szent iratok listáját, kánonját.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________

Június 27.

Szent László király

Szent királyunkra, Lászlóra emlékezünk liturgikus ünnepén, június 27-én.
A belső viszályok okozták, hogy László nem magyar földön, hanem Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve 1046-ra tehető. Atyja I. Béla magyar király (1060–1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. László bátyja, Géza 1074 és 1077 között uralkodott.

László kétszer házasodott. Első felesége, akinek nevét nem ismerjük, valószínűleg magyar főnemesi családból származó leány volt. Ebből a házasságból született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Majd özvegységre jutva Rheinfeldi Rudolf német ellenkirály leánya, Adelhaid lett a felesége, akitől Piroska nevű leánya született, akit János bizánci császár vett el feleségül, és Iréne néven bizánci császárné lett. Keleten szentként tisztelik.
László nevéhez fűződik Horvátország és Szlavónia meghódítása is. Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai pedig arra bírták, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be. Ők ketten építették ki a 72 vármegyéből álló vármegyei rendszert.
László király az egyházi személyek életviszonyait is szabályozta. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását. Ugyanez a zsinat büntetéssel sújtotta a pogány szokásoknak hódolókat, és szabályokat léptetett életbe az erkölcsi élet védelmére, mind a házasságon belül, mind azon kívül.
Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté László királyt, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy sírjánál döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt.
III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________

Június 24.

Keresztelő Szent János születése

Az előfutár, az Úr útjának előkészítője, Keresztelő Szent János életét idézzük fel születése ünnepén, liturgikus ünnepnapján, június 24-én.
Márk evangéliumának kezdetén olvassuk: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma kezdődik. Izajás próféta megírta: »Nézd, elküldöm követemet, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!« Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.” (1,1–4)
A hagyomány egyetlen csodáját sem említi.
A Keresztelő tanítványai félreismerték más prófétáknál hasonlíthatatlanul nagyobb méltóságát. Ennek köszönhető, hogy az ősegyháznak egyre jobban védekeznie kellett János személyének túlértékelése ellen. A Krisztusról szóló igehirdetés kényszerítve érezte magát, hogy tisztázza a Messiás prófétai előfutárának szerepét. „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed…” (Lk 16,16). Bármily nagy volt is a Keresztelő, „aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála” (Mt 11,11). „Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról” (Jn 1,8).
János az igaz világosság tanúja – mely világosság a világba jött –, de nem ő maga a világosság (vö. Jn 1,8–10). Ő még teljesen az ószövetségi prófétaság talaján áll. Még nem tesz különbséget a Messiás első és második eljövetele közt.
Az Egyház Jézuson és Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése napját.
Keresztelő Szent János a takácsok, szabók, vargák, szűcsök, pásztorok, vendéglősök védőszentje. Fejfájás és epilepszia ellen is könyörögtek hozzá. Jelképei: Isten báránya, pásztorbot, keresztfa zászlóval, tál levágott fejével, liliom.

A római Keresztelő Szent János-bazilika (Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház) az Egyház legtekintélyesebb temploma.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________

Június 21.

Gonzága Szent Alajos szerzetes

Alajos (olasz nevén Aluigi, Luigi) 1568. március 9-én született Castiglione őrgrófja, Ferrante Gonzaga elsőszülöttjeként, s őt még hét testvére követte. Születése meghatározta várható életútját. Alig volt tízéves, amikor a toszkán nagyherceg udvarába került apródnak. Ott megtanulhatott mindent, ami akkoriban társadalmi rangjához szükséges volt: udvari viselkedést és fellépést, a klasszikus és élő nyelveket. Az udvarban megtartottak minden egyházi előírást, de valójában távol álltak a keresztény lelkiségtől.
1581-ben Alajost apródként II. Miksa feleségének udvarába rendelték, aki készült visszatérni spanyol hazájába. A tizenhárom éves fiú azonban szeretett volna belépni a jezsuita rendbe. Emiatt összetűzésbe került apjával. Négy év múlva, 1585. november 2-án Alajos ünnepélyesen lemondott összes elsőszülötti jogáról Rudolf öccse javára. Két nappal később már úton volt Róma felé, hogy ott megkezdje próbaévét.
1590―91 telén éhínség és pestis pusztított Itáliában. A Római Kollégium növendékei is beálltak az önkéntes ápolók sorába. Alajos az utcán összeesve talált egy beteget, akin a pestis minden jele látható volt. Késlekedés nélkül a vállára vette és a kórházba vitte. A huszonhárom éves ifjú elkapta a betegséget. Hosszú szenvedés után 1591. június 21-én halt meg.

Tizennégy évvel később boldoggá, 1726. december 31-én pedig szentté avatták. Ünnepét 1842-ben vették föl a római kalendáriumba. XI. Pius 1926-ban nyilvánította a katolikus ifjúság védőszentjévé.
Pestis ellen és szembetegségben szenvedők is fohászkodtak hozzá. Jelképei: feszület, liliom, karon ülő kis Jézus.

Alajos tisztelete hazánkban a 18. században virágzott, kiváltképp azokban a városokban és azokon a vidékeken, ahol jezsuiták működtek. A Szent Alajos kenyere elterjedt barokk szentelmény volt, főleg láz és gyermekbetegségek ellen tartották foganatosnak.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________

Június 15.

Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő

Árpád-házi Boldog Jolánra, Szent Kinga és Szent Margit testvérére emlékezünk június 15-én.
Jolán királyi családba született, szentek közé: apja IV. Béla volt, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária, nagynénjei Árpád-házi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Szent Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.

Azonban a szülői házban mindössze öt évet tölthetett, a tatárjárás idején. Szülei aztán Krakkóba vitték, és nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. Szent életű testvérében Jolán megtalálta példaképét és a keresztény nő eszményét.
Jolán napjai három gyermekük (Hedvig, Anna, Erzsébet) nevelése mellett állandó imádsággal, vezekléssel és jó cselekedetekkel teltek. Segített a templomokban, kórházakban, maga is gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket – nagynénje, Árpád-házi Szent Erzsébet példája szerint.
S amikor 1279-ben Boleszláv az egyik csatából halálos sebbel tért vissza, Jolán éjjel-nappal ágya mellett virrasztva felkészítette férjét a távozásra. Ezt követően a magára maradt asszony fölosztotta vagyonát az Egyház és a rokonai között, és visszatért a krakkói udvarba, Kingához. Hamarosan Kinga is özvegy lett. Ezután a két nővér az ószandeci klarissza kolostorba vonult, ahol tizenkét évet töltöttek egészen Istennek szentelt életben.
Kinga halála után, 1292-ben Jolán átment a gnieznói kolostorba, melyet férje alapított. Apátnővé választották, de úgy élt, mint mindenki szolgálója. Alázata, rejtve viselt szenvedései tökéletesen egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette. Így halála napját – 1298. június 11. – is előre megmondta. A gnieznói klarissza kolostor kápolnájában temették el.
Jolánt halála után azonnal tisztelet övezte, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket. A boldoggáavatási eljárást 1631-ben indították el. XII. Leó 1827. szeptember 22-én engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára, majd XIII. Leó kiterjesztette egész Lengyelországra.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________

Június 13.

Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító

Az Egyház egyik legnépszerűbb szentjére, Páduai Szent Antalra emlékezünk június 13-án.

Antal 1195-ben született Lisszabonban előkelő, vallásos szülők gyermekeként. Fernando névre keresztelték. Tizenöt évesen ágostonos kanonokrendi kolostorba lépett, amely azonban a világi és egyházi elöljárók közti viszály kereszttüzébe került. Ez a tény, valamint a kolostor gazdagsága más út felé vitte Fernandót: a szegények közössége felé.
1220 nyarán csatlakozott a Santo Antonio dos Olivais nevű kis rendház közösségéhez, a testvérekhez, akik a kolostor ajtajánál koldultak. Fölvette kopott ruhájukat, keresztnevét pedig templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Vértanú akart lenni, ezért engedélyt kért, hogy Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. El is jutott az észak-afrikai országba, ott azonban súlyosan megbetegedett, ezért 1221 tavaszán vissza kellett térnie Európába. Isten a hajóját egy viharban Szicília partjaihoz sodorta. Kilenc hónapot töltött a szigeten. Később csatlakozott a ferences rend egyetemes káptalanjához az Assisi melletti Porciunkulában.
Elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről. Észak-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Amikor szegény vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt, és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról.
IX. Gergely pápa – csodálattal eltelve Antal egyik beszéde után – „a Szentírás szekrényének” nevezte.
Különösen az 1231-ben Páduában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Pádua városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott.
Páduai Szent Antal, akinek szobra, képe, perselye szinte minden katolikus templomban megtalálható, az utasok, a szobrászok, agyagmunkások és porcelánkészítők patrónusa. Terméketlenség, láz, hajótörés, háborús ínség, pestis esetén fohászkodnak hozzá. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában.

Jelképei a liliom, a gyermek Jézus, az égő szív, a tűz, a hal, a szamár, a monstrancia és az ostya.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________

Június 5.

Szent Bonifác püspök és vértanú

A VII-VIII. században élt Bonifatius Wynfrith (Winfried) angol származású szerzetes, hittérítő, vértanú Germánia apostola volt. Szerzetestársaival fáradhatatlanul dolgozott a hit terjedéséért. Az általa 744-ben alapított Fulda a missziós munka fellegvára lett, és hozzájárult ahhoz, hogy a kereszténység és a műveltség átjárja az országot.

Creditonban született, 672 körül. Winfried névre keresztelték az 672–675 közötti években, Exeter közelében, Wessex királyságának nyugati részében.

Szent Benedek rendjébe lépett. A képzést, amelyben Winfried az exeteri és a nhutschellei kolostorokban részesült, szerzetesi fegyelem és bölcsesség, szilárd egyházi jogrend, Róma iránti hűség és a Szentírás alapos ismerete határozta meg. Harminc éves lehetett, amikor pappá szentelték. Tanárként tevékenykedett Nurslingben. Jelentős szónok volt.
II. Gergely 722. november 30-án egész Germánia missziós püspökévé szentelte. 723-ban Martell Károlytól menlevelet kapott, így pápai és királyi támogatással végezhette missziós munkáját.
Meghonosította a római liturgiát, különös tekintettel a római keresztelési szertartásra.
754 júniusában Bonifác mintegy ötven kísérőjével Frízország északi részén prédikált és keresztelt, egészen a tengerpartig. Június 5-én, pünkösd hétfőjén Dokkum közelében pogányok támadták meg a bérmálás szentségének kiszolgáltatására érkező Bonifác püspököt: miközben társait a véres halál elviselésére buzdította, egy kard halálosan megsebesítette.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________________

Június 1.

Szent Jusztínusz vértanú

Valószínűleg római eredetű polgári családból származott. Efezusban sorra járta a filozófiai iskolákat, de a hit útján egy aggastyánnal folytatott beszélgetés indította el. Megkeresztelkedett és vándorprédikátor lett. Filozófiai gondolkozásmódját és életstílusát a hit hirdetésében is fölhasználta, a kereszténységet tekintette „egyedül megbízható és használható filozófiának”. Rómában saját iskolát alapított, tanítványa volt Tatianosz. Filozófiai értekezéseiről csak Cézáreai Euszébiosz Egyháztörténetéből tudunk. A császárhoz és a római szenátushoz intézett két Apológiájában közvetlenül is föllépett az üldözött keresztények érdekében. A cinikusok egyik filozófusa, Crescentius följelentése alapján elfogták, és hat társával (Chariton és Charito, Euelpisztosz, Hierax, Paion, Liberianus) bíróság elé állították. Ő és társai visszautasították, hogy áldozzanak az isteneknek, ezért lefejezték őket. Tanítása szerint az egyetlen isteni Logosz kinyilatkoztatása minden igazság, melyet legteljesebb mértékben az emberré lett Logosz közölt a keresztségben. Minden emberi értelem a Logoszban részesedik. Isten és az erkölcsi elvek ismerete tehát velünk született. A Logosz földreszállása előtt kinyilatkoztatta magát Mózesnek és a prófétáknak, de mint mindenütt működő logosz szpermatikosz az igazság ismeretére segítette az ókor bölcseit is. Lehetségesnek tartotta, hogy az szövetség igazság magvai jutottak el és érvényesültek a görög filozófiában. Tőle származik az őskeresztény liturgia (keresztelés, Eucharisztia, vasárnap) legrégibb, megbízható leírása. Párbeszéd a zsidó Triphonnal című művében kifejtette, hogy az Eucharisztia a pogány filozófusok óta vágyott lelki áldozati adomány.

Forrás: www.ktp.hu

__________________________________________________________________________________________

Úrnapja

Az Úrnapja Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe. Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön, Magyarországon a következő vasárnapon tartott főünnep.
A nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképen kifejezni. Ennek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az Úrnapja. Az ünnepi szentmise után körmenettel folytatódik a liturgia.

A XII. században nagyon elterjedt Berengar Tours-i kanonok (†1088) tévtanítása az Eucharisztiáról: tagadta Krisztus jelenlétét a kenyér és bor színében, és csak jelképes jelenlétet vallott. Bár többször letette az igaz hitvallást, de ezt minden alkalommal visszavonta.
IV. Orbán pápa (1261–64) csak akkor rendelte el az ünnepet, amikor 1264 nyarán tudomására jutott, hogy Bolsenában egy pap kezében átváltoztatáskor a Szentostya vérezni kezdett. A véres korporálét megmutatták a szomszédos Orvietóban tartózkodó pápának, aki ekkor elrendelte az ünnepet. Hirtelen bekövetkezett halála miatt azonban a végleges rendelkezés csak 1312-ben készült el. Ennek ellenére A népi jámborság és a liturgia direktóriuma című instrukció az ünnep elrendelésének dátumát 1264-re teszi. Ebben a lelkileg és szellemileg is nehéz században hihetetlen erőforrást jelentett az Eucharisztia ezen kiemelkedő ünnepe.

Az ünnephez később kapcsolódott a körmenet is. Először csak kehelyben, illetve áldoztatókehelyben vitték az Oltáriszentséget, később már szentségtartót készítettek különleges díszítésekkel. A barokk korban erősödött meg a körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt.

Az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök vitte díszes baldachin alatt. Az utcák díszítése is az ünnepléshez tartozott. Szebbnél szebb virágszőnyegeket készítettek, és négy oltárnál álltak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvasott fel a pap, vagy a diakónus majd áldást adott; utána folytatódott a körmenet.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________

Május 25.

Néri Szent Fülöp áldozópap

A „bohócruhás misztikusra”, a fiatalok és a reumás betegek védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, május 26-án.

Fülöp 1515. július 21-én született Firenzében. A kis „Pippo buono” mindenki kedvence volt, közvetlenség, dús fantázia és nagy lelkesedni tudás jellemezte. Rendkívüli érzéke volt a tréfákhoz. Alakján valamiféle sugárzó tisztaság ömlött el. Korán elvesztette édesanyját, apja pedig – szegények lévén – nagybátyjához küldte tanulni, aki gazdag kereskedő volt. Az ő keze alatt kitanulta ugyan mesterséget, de aztán Rómába ment, hogy filozófiát és teológiát tanuljon. Szabadidejében felkereste az örök város templomait és műemlékeit. Gyakran töltötte az éjszakát egy-egy templomban imádkozva. Belső élete Isten és az ő titka maradt.
Néri Szent Fülöp hozta létre a Szentháromság Testvérületet, amely a zarándokok ápolásával foglalkozott. 1551-ben szentelték pappá. Papsága kezdetén megalapította az Oratóriumot, azt a helyet, ahol imádkoztak, találkozókat szerveztek. Jöttek művészek, kereskedők, a város mindenféle lakója, még papok is, akikkel később Fülöp megalapította az Oratoriánusok Kongregációját, mely 1575-ben kapott pápai jóváhagyást. Az alapító rendkívüli személyisége és az a lelkület, amely az Oratóriumot jellemezte, olyan erővel vonzotta az embereket, hogy aki egyszer átlépte küszöbét, az mindig visszatért.
Rómában az utcaapostolkodásnak szentelte napjait. Nem tartott az embereknek dorgáló beszédeket, jobban szeretett vidám beszélgetést kezdeményezni az utcán csavargó ifjakkal, a firenzei kereskedőkkel, az apró üzletek tulajdonosaival és a szegény művészekkel. Szellemesen és népies szókimondással kezdte, hogy azután – megnyílt szívük láttán – hirtelen megkérdezze: „Mikor szedjük össze végre bátorságunkat, hogy elkezdjünk valami jót tenni? Nem késlekedhetünk vele, mert a halál sem késlekedik!”

Szívesen volt együtt pajkos fiatalokkal az utcán vagy kinn a szabadban. Gyakran egész csapat töltötte meg a szobáját. Amikor hangoskodtak játék közben, Fülöp ennyit mondott nevetve: „Ha nem követnek el bűnt, tőlem akár fát is hasogathatnak a hátamon!”
Hosszú betegeskedése végén 1595. május 25-én, úrnapján reggel mutatta be utolsó szentmiséjét „örömtől ujjongva és énekelve”. Rajta kívül senki sem gondolt közeli halálára. Azonban este azt mondta mosolyogva lakótársainak: „Most meg kell halnom.” Azután lefeküdt. „Nem félsz?” – kérdezte az egyik testvér. Fülöp megrázta fejét, és derűsen azt mondta: „Nem félek. Isten jó. Majd egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben.” Este, mint mindig, meglátogatták a testvérek mindnyájan, megkapták áldását, s május 26-án éjjel három órakor Fülöp meghalt. Ereklyéi a római Santa Maria in Vallicella (Chiesa Nuova) templomban találhatók.

Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal elkezdődött. 1615. május 11-én avatták boldoggá, majd 1622. március 12-én Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt szentté. Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba, május 26-ra.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________________

Május 24.

Szűz Mária, a keresztények segítsége

Az Egyház gyakran megtapasztalta égi édesanyánk, az Istenszülő hathatós segítségét, a keresztény hit ellenségei által támasztott üldözések közepette is. Már a kereszténység első századaiban elterjedt az a szokás, hogy az üldözések viharában a Boldogságos Szűz Máriát hívják segítségül.

A török hódítással fenyegetett Európában hadvezérek és uralkodók fohászkodtak a Szűzanyához oltalomért egy-egy ütközet előtt. A magyar történelemnek egy ilyen pillanatát örökíti meg a pécsi székesegyház Mária-kápolnájában látható festményén Székely Bertalan. Az oltár előtt Carvajal pápai követ és Hunyadi János térdel. A kép előterébe festett oszlopok felett kiterjesztett szárnyú angyal, az ívek szögletének medalionjában pedig Mária-betűábra látható koronával. A latin nyelvű felirat így írja le a jelenetet: Nándorfehérvárnál a győzelem előtt a mennyei Patróna segítségét kérik.
A rózsafüzér imádkozását szorgalmazta, melyet környezetével maga is kitartóan imádkozott. Az egyesült keresztény sereg és a túlerőben levő török hajóhad Lepanto melletti összecsapására 1571. október 7-én került sor. A rózsafüzért imádkozva a pápa sugallatban értesült a győzelemről. Elrendelte, hogy október 7-e Mária, a Rózsafüzér Királynője ünnepe legyen, és a keresztények segítsége megszólítást is a hívek imáiba ajánlotta. 1571 óta e megszólítás a loretói litánia fohászai között szerepel.
Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus ünnepét VII. Piusz rendelte el szabadulása emlékére: amikor Napóleon elűzte a pápát Szent Péter székéből, és fogságban tartotta Franciaországban, a pápai államot pedig birodalmához csatolta, az egész Egyház buzgón imádkozott, a Boldogságos Szűz oltalmát kérve.

VII. Piusz a loretói litánia fohászai között szereplő megnevezéssel fordult védelemért Máriához, a keresztények segítségéhez. Napóleon Moszkva alatt vereséget szenvedett, a pápa 1812-ben kiszabadult. 1814. május 24-én magyar huszárok díszkíséretével és védelmével vonult be Rómába. 1815-ben a pápai állam is visszakerült fennhatósága alá.

VII. Piusz a Szűzanya iránti hálából, Mária tiszteletére rendelte el az ünnepet május 24-ére – Szűz Mária, a keresztények segítsége elnevezéssel.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________

Május 23.

Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú

„A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset” – ez volt a püspöki jelmondata az 1945-ben vértanúságot szenvedett Apor Vilmosnak, akire május 23-án emlékezik az Egyház.

Apor Vilmos a gimnáziumot Kalksburgban és Kalocsán végezte a jezsuitáknál. Ezt követően a győri egyházmegye szemináriumába jelentkezett, ahol az Apor családdal rokonságban lévő gróf Széchenyi Miklós püspök örömmel fogadta, és az innsbrucki egyetemre küldte tanulni. Itt alakult ki papi-lelkipásztori programja. Világosan látta, hogy a papi élet a lemondás útja, és a türelemnek, a szelídségnek és a fáradhatatlan munkásságnak kell jellemeznie.

Apor Vilmost 1915. augusztus 24-én szentelte pappá Sigmund Waitz brixeni segédpüspök. Működését a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg, ahová az 1911-ben áthelyezett Széchenyi Miklós püspök magával vitte. 1918 nyarán plébánosi kinevezést kapott Gyulára, ahol azelőtt káplánként szolgált. Úgy tartotta, „a lelkipásztor az igazi pap”. Szigorú napirenddel élt, szabadidejét tanulásra és önművelésre fordította, önmagával szemben aszketikus fegyelem jellemezte, mások iránt viszont kedvesség és figyelmesség. Lelkipásztori tevékenysége során katolikus lapot alapított, hitoktatást tartott, látogatta a fogvatartottakat, segítette a szegényeket, a betegeket.
Apor Vilmos március 1-jén érkezett Győrbe, másnap megtörtént a hivatalos beiktatás. Az egykori gyulai plébános új szolgálati helyén, immár püspökként is emberszeretettel, alázattal kormányzott.
A püspök jó pásztorként minden menekülőt befogadott ezekben a napokban, sok százan találtak menedéket a püspökvár pincéiben. Felkészülve mindenre, Győr püspöke kijelentette: „Egyszer úgyis meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét.”

Nagycsütörtökön Apor Vilmos a pincében mondta utolsó szentmiséjét.
A sebesült főpásztort az ostromlott városon keresztül kórházba szállították, ahol petróleumlámpa fényénél műtötték meg. Apor Vilmos hálát adott Istennek, hogy „ilyen nagypénteket adott” neki, és szenvedései alatt papjaiért, híveiért és hazánkért imádkozott, és megbocsátott támadóinak. Április 2-án, húsvéthétfőn hajnalban halt meg.

Testét ideiglenesen a kármelita templom kriptájába temették. Újratemetésére csak 1986. május 23-án kerülhetett sor, azóta a győri bazilika Héderváry-kápolnájában nyugszik.
1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta Apor Vilmos püspököt a római Szent Péter téren.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________

Május 22.

Szent Rita szerzetes

A „lehetetlen” ügyekben, reménytelen helyzetekben segítő Casciai Szent Ritára emlékezünk liturgikus emléknapján, május 22-én.
Olaszország egyik legismertebb szentje 1381 körül született az Umbria tartománybeli Roccaporenában, Cascia környékén. Szüleinek évekig tartó imádsága után égi hang jelezte Rita születését, mely azt kérte, hogy a születendő kislányt Ritának (jelentése: igazgyöngy) nevezzék. Szülei a hegyek között fekvő birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték Ritát, akinek gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos napi munka jellemezte.
Rita szerzetes akart lenni, hogy eggyé válhasson isteni Megváltójával, ám szülei egy helybeli ifjúnak ígérték kezét. Fiatalon házasságot kellett kötnie. Férje vad, erőszakos ember volt. Rossz természetét Rita hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal a feltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül sikerült legyőznie férje rossz természetét, és lelkét Istenhez vezetnie. Ennek ellenére régi haragosai meggyilkolták Rita férjét. Az özvegy megbocsátott férje gyilkosainak, ezzel előmozdította a szemben álló családok megbékélését és egységét. Egy évvel később elvesztette két kisfiát is.
Rita életének pontos dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű azonban, hogy nem volt még harminc éves, amikor befogadták a nővérek közé. Minthogy olvasni nem tudott, a zsolozsma helyett egyéb imádságok elmondására kötelezték. Rendtársai közül kitűnt türelmével, engedelmességével és jámborságával. Különös tisztelettel elmélkedett Jézus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egyszer mehetett emberek közé, mikor nővértársaival Rómába zarándokolt. Ekkor az Úr a fájdalmakat meghagyva eltüntette sebét. A betegségek, a böjtölés és a munka fölemésztették Rita erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte.
1457. május 22-én hunyt el. Halálát egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást; sértetlenül került ki a tűzvészből is, amelyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett.

Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. 1626-ban avatták boldoggá. XIII. Leó pápa „Umbria gyöngyé”-nek nevezte Ritát, mikor szentté avatta őt 1900 májusában.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________________________

Május 16.

Nepomuki Szent János

A gyónási titok vértanúja Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, továbbá Csehország védőszentje; egyes helyeken a fuldoklók, bányászok patrónusa. Nepomuki János 1393-ben szenvedett mártírhalált Prágában. 1721-ben avatták boldoggá, 1729-ben emelték a szentek sorába.
Nepomuki Szent János (csehül Svatý Jan Nepomucký) 1340 és 1350 között született a kicsiny Pomuk (ma Nepomuk) helységben, Dél-Csehországban; német-cseh származású, szegény szülők gyermekeként. 1369-ben császári jegyző lett a prágai érseki kancellárián. 1380-ban szentelték pappá. Jogot tanult Prágában, majd a páduai egyetemen. Itt lett 1387-ben az egyházjog doktora.

Jogi tanulmányainak befejezése után gyorsan haladt fölfelé az egyházi hierarchiában. 1389-ben Johann von Jenstein prágai érsek kinevezte általános helynökévé. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette Jánost.
Vértanúságának híre hamar elterjedt. Szenttéavatási eljárását már a XVI. században elindították, de csak 1729-ben fejezték be. Nem sokkal szenttéavatása után megtalálták a vatikáni levéltárban Jentzenstein János egy iratát, aki 1381 és 1396 között ült Prága érseki trónján. Panaszirat volt Vencel király ellen: felsorolja részben az Egyház jogait, részben az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait; felrója, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába fojtatta általános helynökét, Nepomuki Jánost.
Nepomuki János szobra áll a prágai Károly-hídon és sok egyéb helyen. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, továbbá Csehország védőszentje; egyes helyeken a fuldoklók, bányászok patrónusa. Az idők folyamán több, sóbányászattal kapcsolatos településen templomokat, kápolnákat szenteltek, szobrokat emeltek tiszteletére.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurir

_____________________________________________________________________________________

Május 7.

Boldog Gizella

Szent István király hitvesére, első koronás királynénkra, Szent Imre herceg édesanyjára emlékezünk liturgikus emléknapján.
Gizella bajor hercegnő, II. Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő leánya, II. Henrik német-római császár húga, 980 körül született Passauban. A mélyen hívő Gizella kolostorba akart lépni, ám amikor Géza fejedelem 995-ben megkérte kezét fia számára, Szent Adalbert püspök biztatására beleegyezett a házasságba. A főpásztor megértette vele, hogy jobban tetszik Istennek, ha közreműködik egy nép megtérésében, mint ha kolostori elvonultságban él.
István és Gizella esküvőjét 996-ban tartották német földön, ezt követően Gizella követte urát Magyarországra. Gyermekeik közül csak Imre herceg érte meg a felnőttkort.
Korabeli források szerint kölcsönös tisztelet, megértés és tapintat jellemezte a királyi pár kapcsolatát. Gizella Veszprémben élt, itt székesegyházat és apácazárdát is alapított, de sokszor elkísérte férjét nehéz útjaira. Közreműködött az esztergomi és somlyóvásárhelyi zárdák alapításában is, a jótettek gyakorlásában fáradhatatlan volt, segítő kezet nyújtott a szükséget szenvedőknek.

Szent István törvényei szerint az országos ügyek mellett a magyar királyné kötelességei közé tartozott a liturgikus textíliák elkészítése is. Ha minden templomnak csak egy-egy rend öltözetet juttattak is az öt liturgikus színben, csupán ez körülbelül kétezer miseruhát jelentett. Gizellától, illetve szoros környezetéből származik az a székesfehérvári Szűz Mária-templomnak adományozott aranyfonallal hímzett selyemszövet miseruha, melyből a 12. században elkészült a koronázási palást. A paláston István király, Imre herceg és Gizella királyné is szerepel – ez az egyetlen, hímzés formájában fennmaradt, hitelesnek minősíthető ábrázolás a királyi családról.
A királyné István király halála után összetűzésbe került az új királlyal, Orseolo Péterrel annak kormányzati hibái miatt. Péter megfosztotta Gizellát hatalmától, elvette javait, és házi őrizetben tartotta, ahonnan végül sikerült megszöknie. Visszatért Bajorországba, és szerzetes, később apátnő lett a passaui bencés nővérek kolostorában. Itt hunyt el május 7-én, valószínűleg 1059-ben. A zárda templomában helyezték örök nyugalomra. Sírja búcsújáró hely. Tisztelete Magyarországon már a 12. századtól kimutatható. A veszprémi Szent Mihály-bazilikában és a budapesti Szent István-bazilikában őrzik egy-egy csontereklyéjét.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________

Május 4.

Szent Flórián

Florianus római katonatiszt volt Noricum földjén, a mostani Felső-Ausztriában. A III. században halt vértanúhalált keresztény hitéért: malomkővel a nyakában az Enns folyóba vetették. Az árvizek és tűzvészek ellen védő szent tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el.
Florianus (neve „virágzót” jelent) magas rangú katonatiszti családból származott, a császári hadsereg tisztje volt. Mint sok más katona, ő is keresztény lett. Diocletianus császár uralkodásakor, a keresztényüldözés idején, 303-ban Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt. Útra kelt, hogy segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt beért volna a városba, önként megvallotta keresztény hitét. Elfogták, megbotoztatták, és arra ítélték, hogy nyakában malomkővel az Enns hídjáról lökjék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre. Holttestét a legenda szerint egy sas őrizte; később egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a Linztől délre fekvő mai híres kegyhely, St. Florian.
Tisztelete elsősorban Ausztriában és a környező országokban virágzik a késő középkor óta. A tűz és árvíz ellen hívták segítségül a szent nevét. A legenda szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai; így a tűzzel dolgozók – tűzoltók, serfőzők (a sör egykori tréfás szegedi neve: flóriánvíz), fazekasok, kovácsok, pékek, kéményseprők – védőszentje lett. Neve napján népszokásai is a tűzzel kapcsolatosak. Ünnepén a kemencében nem égett tűz. Egyes falvakban ekkor kenyeret sem sütöttek, a kovácsok nem dolgoztak.
Tűzvész után, illetve tűzvész ellen hazánkban számos helység tett fogadalmat a barokk időkben Flórián tiszteletére. Szombathelyen a XVII. század első felében nagy tűzvész pusztított. Ezért a város Flórián oltalmába ajánlotta magát, és fogadalmat tett, melyet a szombathelyiek a legutóbbi évtizedekig megtartottak. „Legelsőbben minden városi ember azon Szent Flórián estét fogja megböjtölni és azon nap estvén vecsernyére minden ember elmenjen isteni szolgálatra. Szent Flórián napját pedig minden ember megülje…”.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________________________

Május 2.

Szent Atanáz püspök és egyháztanító

Alexandriai Szent Atanázra, más néven Nagy Szent Atanázra emlékezünk liturgikus emléknapján, május 2-án.
Atanáz Alexandriában született 298 körül. Gyermekként megélte Diocletianus császár borzalmas keresztényüldözését. Ez adta jellemének azt a hajthatatlanságot és szilárdságot, amelyet később ellenfelei megemlítettek róla.
Fiatalkorában találkozott a sivatagi szerzetesekkel és Remete Szent Antallal, tőlük tanult önfegyelmet és önmérsékletet. Élete folyamán többször talált menedéket a sivatagi szerzeteseknél. Aszketikus élete később kivívta ellenségei tiszteletét is.

Fiatalon lett Alexandrosz alexandriai pátriárka titkára. Már az ariánus vita előtt írt két művet, A pogányok ellen és Az Ige megtestesülése címmel, melyekben vallotta az egylényegűséget. Alexandrosz 321-ben kiadott egy arianizmust elítélő enciklikát, ami stílusa és tartalma szerint valószínűleg már Atanáz munkája volt. Diakónusként kísérte Alexandroszt az első niceai zsinatra, ahol győzött az ortodox krisztológia, amely szerint a Fiú egylényegű az Atyával.
328-ban Alexandria püspökévé választották Atanázt; haláláig betöltötte ezt a tisztséget. Ugyanabban az évben Nagy Konstantin római császár véget vetett Arius száműzetésének. Az ariánusok és a meletiánusok nem fogadták el az első niceai zsinat határozatát, és azzal vádolták Atanázt, hogy zsarnokként viselkedik velük. 335-ben, az első türoszi zsinaton Nikomédiai Euszebiosz és társai követelésére Atanáznak le kellett mondania püspöki hivataláról.
Az arianisták meg-megújuló támadásai miatt Atanáz legalább ötször kényszerült száműzetésbe, erre utal az „Athanasius contra mundum” (Atanáz az egész világ ellen) szólás.373. május 2-án halt meg Alexandriában. A római naptárba 1550-ben vették fel ünnepét. Még életében elnyerte „az Egyház oszlopa” és „az ortodoxia atyja” kitüntető elnevezéseket. Atanáz a migrénes fejfájásban szenvedők védőszentje.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________________

Április 25.

Szent Márk evangélista

Szent Márk evangélistára emlékezünk ünnepén, április 25-én. Márk életéről az Apostolok cselekedeteiből tudunk.

Péter „elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az apostolok pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott itt Márk az Úr elfogatásának éjjelén. Amikor ugyanis az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, „egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51–52).

A feltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).
A hagyomány Márkot az alexandriai egyház alapítójaként és vértanújaként tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98–117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje.
Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma pedig a 11. századtól április 25-én üli meg. Márk evangélista ikonográfiai attribútuma a szárnyas oroszlán.
Márkot húsvét napján, a mi naptárunk szerint április 25-én liturgia közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Kötelet kötöttek a nyakára, és úgy vonszolták a sziklás ösvényeken. Vére megfestette a sziklákat. De nem halt meg, ezért bedobták egy börtönbe, hogy megtanácskozzák, másnap miképp végezzenek vele.
Egyházunk Szent Márk ünnepéhez kapcsolódóan végzi a búzaszentelést. Régen körmenetben vonultak a határba, és ott került sor a vetések megáldására.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________

Április 24.

Szent György vértanú

A világegyház április 23-án ünnepli Szent Györgyöt, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk meg róla. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek.
György történelmi személy volt; a palesztinai Lod, az egykori Dioszpolisz városában élő kultusza bizonyosan tényeken alapul. Diocletianus császár keresztényüldözése alatt, de mindenképpen a konstantini fordulat (313) előtt halt vértanúhalált Lodban. Tisztelete rendkívüli elterjedtségének oka, hogy életéhez és vértanúságához sok legendás elem kötődik, illetve hogy a földművelők és a katonák is patrónusuknak tekintik.

Vértanúsága legeredetibbnek látszó változatát állítólag szolgája, Paszikratész mint szemtanú írta meg. Eszerint Dadianosz perzsa király volt az, aki üldözte. György katonatiszt volt, aki anyja hatására keresztény hitre tért. Dadianosz börtönében borzalmas kínzásokat kellett elviselnie. Krisztus egy látomásban elmondta neki, hogy szenvedései hét évig fognak tartani, és ez idő alatt háromszor meghal és feltámad.
A György-legenda az évszázadok során számos csodás elemmel bővült. A kutatók szerint olyan mitológiai alakokkal azonosították, mint Mithrász, Perszeusz, Hórusz vagy Tammúz. A sárkányölő motívum, mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg, csak később, a György-legenda nyugati hagyományában terjedt el.
Szent György tisztelete hazánkban a kereszténység felvétele óta jelen van a bizánci misszió közvetítésének köszönhetően. Szent István király nagyobb legendája szerint Koppány lázadását a kereszt dicsőséges jelének és Isten Anyjának oltalmában, Márton püspök és György zászlaja alatt verték le. Szerepel a Szent Korona alsó, bizánci részének egyik zománcképén is. 1326-ban alapította Károly Róbert az első nem egyházi lovagrendet, mely szintén az ő nevét viseli: Szent György Lovagrend.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________________

Április 23.

Szent Adalbert püspök és vértanú

Szent Adalbertre emlékezünk liturgikus emléknapján, április 23-án. A vértanú püspök 994–995-ben járt Magyarországon, ő keresztelte és bérmálta meg Szent Istvánt. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye védőszentje.
Adalbert Kelet-Csehországban született 956 körül. Születésekor a Vojtech nevet kapta. Apja cseh fejedelem volt, anyja szász származású; 972-től a magdeburgi dóm iskolájában tanult. Bérmálásakor vette föl az Adalbert nevet pártfogója, a magdeburgi érsek iránti tiszteletből. Prágában szentelték pappá. A 980-as évek második felében a cseh város püspöke lett.
A csehek azonban hamarosan hazahívták. A pápa és az apátja iránti engedelmességből Adalbert 993-ban ismét visszatért Prágába. A római kolostorból magával vitte tizenkét társát, s megalapította velük a brevnovi apátságot. Ez az apátság idővel szellemi-lelki középponttá lett: sok püspököt, apátot, szerzetest adott Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, és számos misszionáriust küldött Oroszországba. Évszázadokon keresztül a keresztény vallás és kultúra sugárzó központja volt a nyugati szlávok számára. Adalbert már ezzel az egyetlen alapításával is kitörölhetetlenül beírta nevét Európa civilizációjának és hitterjesztésének történetébe.
A csehországi állapotok azonban nem javultak. A békére és kiengesztelődésre törekvő püspök ismét elhagyta Prágát. 994–995-ben Magyarországon térített. Ő keresztelte és bérmálta meg többek között Szent Istvánt.
997. április 23-án a Visztula torkolatának vidékén pogány poroszok megölték.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________

Április 11.

Szent Szaniszló püspök, vértanú

Előkelő családban született 1030 körül Krakkó mellett. Gniezno-ban, majd Franciaországban tanult. Előbb falusi plébános volt, azután 1072-ben Krakkó püspöke lett. Szülei halála után a szegények között elosztotta örökségét: a szegények „atyja” volt. Szigorú életet élt, és elvárta a papságtól és a főnemesektől is a hitbeli és erkölcsi példamutatást.

II. Boleszláv királyt bűnös élete miatt többször figyelmeztette. A király hamis tanút állított a püspök ellen, de Isten csodával mentette ki az alaptalan vádaskodásból. Szaniszló félelem nélkül intette a királyt, végül kiközösítette kicsapongó életmódja miatt. A felbőszült király gyilkos dühében – szentmise közben – maga végzett a püspökkel 1079 április 11-én. A szent vértanú holttestét a krakkói székesegyházban helyezték el.

www.inarcsimariatemplom.hu

____________________________________________________________________________________

Március 25.

Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony

Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését (Conceptio Domini, Conceptio Christi) ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, melyet idén április 9-én tart Egyházunk.
Ezen a napon, ahogy karácsony ünnepén is, a hitvallás „…megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett…” szavaira térdet hajtunk.
Legrégibb liturgikus emlékeink is számontartják az ünnepet – az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét, és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.”

Az ünnep magyar elnevezése onnan ered, hogy a fák oltását nálunk ez idő tájt szokták végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is most fogadta méhébe Jézust.

A korábbi századok kódexeiben, kalendáriumaiban az ünnep különböző elnevezéseivel találkozunk: Testfogadó Boldogasszony; Asszonyunk, Szűz Máriának szeplételen foganatja; Boldogasszony fogadása.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________________________

Március 19.

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Március 19-e Szent Józsefnek, az egyetemes Egyház védőszentjének főünnepe. A keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentjére emlékezünk.
Szent József valószínűleg Kr. e. 30 előtt született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben.
József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. És Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott.
A nyugati egyház naptárainak tanúsága szerint a 10. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl az általános naptárba.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________________________

Március 7.

Szent Perpétua és Felicitász

A Septimus Severus-féle keresztényüldözés idején, 203. március 7-én Karthágóban szenvedett vértanúságot Perpétua, Felicitász, hitoktatójuk és három hittársuk. Perpétua naplószerű feljegyzéseket készített a börtönbe vetett és az elítélt keresztények élményeiről. Írása a jegyzőkönyvvel együtt szó szerint az utókorra maradt. Felicitász a börtönben szülte meg gyermekét.
Az észak-afrikai Karthágó környékén élő Perpétua, a fiatal, kisgyermekes patríciusfeleség Felicitásszal, a rabszolganővel együtt hitjelölt volt a keresztények közösségében. Hitoktatójuk Saturus volt: vállalta, hogy a keresztség fölvétele előtt a szükséges oktatásban részesíti őket és még néhány fiatalt.

Septimius Severus császár súlyos büntetés terhe alatt megtiltotta, hogy valaki zsidóvá vagy kereszténnyé legyen. Az ifjú keresztény csoport is áldozata lett a császár rendeletének, aki halálra szánta őket. Saturus, mihelyt értesült a rá bízott hittanulók elfogatásáról, önként jelentkezett, hogy védencei mellett állhasson. A hitjelöltek a börtönben az első kínálkozó alkalommal megkapták a keresztséget – tudósít Perpétua. A keresztségben erőt nyertek a szenvedések elviseléséhez.
Perpétua naplójának ókeresztény kiadója részletesen elbeszéli az elszakíthatatlan barátok utolsó napjait és vértanúságát. Hosszú, felőrlő fogság után kihallgatták őket a város fórumán, és mivel ott kereszténynek vallották magukat, halálra ítélték és kivégezték őket. Március 7-én arénába, vadállatok elé vetették a keresztények kis csoportját; ám mivel az állatok nem ölték meg őket, tőr oltotta ki életüket.

A Depositio Martyrum március 7-én emlékezik meg a temetésükről. 1908- ban Aquinói Szent Tamás emléknapja miatt március 6-ra tették át ünnepüket, majd – miután 1969-ben, amikor Szent Tamás ünnepét január 28-ra helyezték – Szent Perpétua és Felicitász napja visszakerült március 7-re.

Szent Ágoston a két szent nevét összekapcsolva hívja fel a figyelmünket a böjti fegyelem értékére: perpetua felicitas, azaz örök boldogság lesz állhatatosságunk jutalma.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_________________________________________________________________________________________

Február 24.

Szent Mátyás apostol

Mátyást Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt választották apostollá Júdás helyett. Rá emlékezünk ünnepén, február 24-én.
Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét (vö. ApCsel 1,15–26), melyben így érvelt: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek: Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett. Mivel a kiválasztás szempontja volt, hogy az apostolnak a feltámadás tanújának kell lennie, Mátyás valószínűleg találkozott a föltámadott Krisztussal.
A vértanúhalált állítólag lefejezéssel szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, és a keresztény mészárosok és ácsok őt választották védőszentjüknek. Ezenkívül oltalmát kérik a cukrászok, szabók, kovácsok, és mint általában az apostolok, védőszentje a teológusoknak, hittanároknak, misszionáriusoknak is.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________

Február 23.

Szmirnai Szent Polikárp

Polikárp a kis-ázsiai Szmirna keresztény püspöke volt a II. században. Szent János apostol tanítványa, a keleti Egyház kiemelkedő egyénisége volt. Fennmaradt a filippiekhez írt levele, melyben a keresztény hit alapigazságait fejti ki. Életéről egykorú írók, Szent Ireneus püspök és Tertulliánus írtak. Haláláról hiteles vértanú akták tanúskodnak. Emléknapját február 23-án ünneplik a mind a nyugati keresztények, mind a bizánciak és a koptok. Segítségét fülbántalmak esetén szokták kérni.

A keresztény ókor több levelét ismerte, az utókorra csak a filippiekhez írt levele maradt fenn. A filippi egyházközség tagjai hittani eligazítást kértek Polikárptól, és azt, hogy küldje meg nekik Ignác leveleit. Levelében fölszólította a filippieket, hogy vállalják „a kereszt vértanúságát”. Itt esik szó először a keresztény irodalomban a „vértanúságról”, méghozzá egy püspök szájából, aki maga is a Megfeszített vértanúja lett. A levél jól mutatja, hogy mennyire eleven volt az egyházak közötti kapcsolat. A leveleket lemásolták, továbbadták, összegyűjtötték.

A Szmirnai egyház levele című irat szerint 155. február 23-án halt vértanúhalált szülővárosának cirkuszában. Máglyahalálra ítélték, ám a lángok szétváltak körülötte. Karddal döfték át. Holttestét megégették, de csontjait összegyűjtötték, és – minthogy drágaköveknél többre becsülték – a kisázsiai Musztafa-hegyen eltemették. Ott gyülekeztek össze a keresztények, hogy megünnepeljék vértanú-születésnapját. Haláláról hiteles vértanú-akták tanúskodnak.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________

HAMVAZÓSZERDA

Hamvazószerda a nagyböjt első napja. Időpontja Húsvét előtt hat-héttel van.
Ezen a napon kezdődik a Húsvét előtti 40 napos böjt, a Szent Negyvennap (a Nagyböjt). Mivel a régi böjti gyakorlat a Nagyböjt idején teljes hústilalmat írt elő a híveknek, ezért a Hamvazószerda előtti keddet a népnyelv Húshagyókedd-nek, a Feltámadás ünnepét pedig Húsvét-nak (= húsnak ismételt vétele) nevezte el. Ma a szigorú böjt csak Hamvazószerdán és Nagypénteken kötelező.
Ezen a napon és a rákövetkező vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg (vagy kis kereszt alakú hamujellel jelölik meg). A hamvazó pap közben figyelmeztet: “Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”. A hamu az elmúlás természetes jelképe
A nagyböjt a bűnbocsánat szentségéhez járulás ideje. Régen ekkor kezdődött a hittanulók felkészítése a keresztségre és a hívek általános bűnbánati ideje.

Forrás: katolikus.hu

_______________________________________________________________________________________________

Február 10.

Szent Skolasztika szűz

Szent Skolasztikára, Szent Benedek nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, február 10-én.
Skolasztika az umbriai Nursiában (ma Norcia) született 480 körül. Fivérével együtt Istennek szentelte életét, és követte testvérét Montecassinóba, ahol 547 körül halt meg. Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el. Rómában a 12. század óta tartják ünnepét ezen a napon.
Életét csak Nagy Szent Gergely Benedekről írt életrajzából ismerjük. A testvérek Nursiából, a Szabin-hegyvidék városából származtak, jómódú szülők gyermekei voltak. Benedek a tanulmányainak, majd a szerzetesi életnek szentelte magát, és így megtalálta a maga válaszát kora problémáira, Skolasztika pedig teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Hű és áldozatos társa lett fivérének. Megértette az eszményekért folytatott küzdelmeit, segített neki túljutni csalódásain, és imádságával támogatta munkáját.
Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk. Csak könyörögve kérte: „Ne távozz el tőlem, ha beáll az éjszaka. Beszélgessünk hajnalhasadásig a mennyei örömökről!” Benedek elcsodálkozott: „Hogyan beszélhetsz így, nővérem? Teljességgel lehetetlen, hogy az éjszakát a kolostoron kívül töltsem!” Skolasztika nem válaszolt. Úgysem tudta volna bátyját rávenni, hogy ne tartsa meg a regulát. Ezért Istenhez fordult könyörgő imádságával. Arcát tenyerébe rejtette, fejét az asztalra hajtotta. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült. Felhőszakadás volt, eső zúdult alá, mennydörgésektől reszketett a levegő; senki sem kockáztathatta meg, hogy kimerészkedjék az ítéletidőbe. Benedek méltatlankodva ugrott fel: „Nővérem, mit műveltél?” Skolasztika mosolyogva vonta vissza a helyére: „Látod, amikor téged kértelek, nem hallgattál meg. Most Istenhez imádkoztam, és ő rögtön meghallgatott. Most meg tudod tenni!” Ezzel a kedveskedéssel szemben Benedek ugyanolyan tehetetlen volt, mint a villámlással és az esővel szemben. Maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás. Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Néhány testvér elhozta holttestét Montecassinóba, ahol abba a sziklasírba temették, amelyet Benedek magának készíttetett.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________

Február 6.

Miki Szent Pál és társai vértanúk

Miki Szent Pálra és huszonöt vértanútársára emlékezünk február 6-án.
Japánban Xavéri Szent Ferenc kezdte el a missziót a 16. század első felében. A halálát követő évtizedekben már mintegy 250 ezer lelket számláló katolikus közösség élt az országban Nagaszaki központtal. Tojotomi Hidejosi hadúr és császári főminiszter, aki korábban elnéző volt a keresztényekkel szemben, a kudarcba fulladt koreai háború miatt ellenük fordult. A jezsuitákat kiutasította az országból, néhányan azonban maradtak, és folytatták a térítést. 1593-ban pedig ferencesek érkeztek Japánba a Fülöp-szigetekről, Manilából. A tilalom ellenére nyíltan hirdették az evangéliumot, sőt, két konventet és kórházakat is alapítottak. Hideyosi 1596 decemberében elfogatta a ferenceseket, s velük együtt három jezsuitát, valamint tizenöt japán hívőt, akik a ferences harmadrend tagjai voltak.
A kivégzésre február 5-én került sor Nagaszakiban, a Tatejama-dombon. Az áldozatok a Te Deumot énekelve készültek a halálra, és a keresztről buzdították a hívőket. A vértanúk között lévő gyermekek a Laudate pueri Dominum (Dicsérjétek, gyermekek, az Urat) kezdetű zsoltárt énekelték. A keresztrefeszítés után lándzsaszúrással ölték meg a vértanúkat.
A kivégzésről szemtanúk beszámolói is fennmaradtak. Eszerint a vértanúk közül hatan spanyol származású ferencesek voltak: Aguierrei Márton (rendi nevén: A mennybemenetelről nevezett Márton), Blanco Ferenc, Blázquez Péter Battista, De Las Casas Fülöp, San Michelei Ferenc és Garcia González.
Miki Pál és társai lettek a Távol-Kelet első kanonizált szentjei. VIII. Orbán 1627. szeptember 14-én boldoggá, IX. Piusz 1862. június 8-án szentté avatta őket. Nagaszakiban emlékmű és múzeum őrzi emléküket. Vértanúságuk napja február 5., azonban Szent Ágota ünnepe miatt a következő napon, február 6-án ünnepeljük őket.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________________

Február 5.

Szent Ágota szűz és vértanú

A keresztény ókor egyik leghíresebb szentjére, Szent Ágotára emlékezünk liturgikus emléknapján. Vincéhez és Balázshoz hasonlóan az ő élete és halála felől is csak a számos változatban ránk maradt, legendásan fölékesített szenvedéstörténet tájékoztat.
Ágota a szicíliai Cataniában született előkelő szülők gyermekeként. A fiatal, Krisztus szeretetére vágyó leány túlságosan hamar a kéjvágyó helytartó, Quintianus mesterkedéseinek célpontjává lett. Decius császár keresztényellenes rendeletét a maga céljaira fölhasználva Quintianus letartóztatta a szépséges Ágotát, és az egyik hírhedt örömtanyára vitette. Az ilyesmi az antik korban nem ment ritkaságszámba. Ott az intézmény tapasztalt vezetőnőjének kellett volna a leány átneveléséről gondoskodnia. De az Aphroditéről elnevezett és minden odavágó mesterségben járatos hölgy gyorsan fölismerte, hogy Ágota esetében a kívánt érzületváltozást nem lehet elérni. Ezért a helytartó maga lépett akcióba.
Ágotát bíróság elé állították, kihallgatták, megkínozták és börtönbe vetették. Néhány nap leforgása alatt a kínzások egész sorát kellett kiállnia. Amikor a földühödött bíró semmire sem ment, poroszlóival szinte halálra verette, majd levágatta a leány mellét, aki mindezek után a börtönben olyan megerősítésben részesült, amilyen még a legendákban is ritkán fordul elő: a gaztett utáni éjszakán megjelent előtte Szent Péter és meggyógyította.
A legenda szerint angyal véste Ágota sírjára e feliratot: MENTEM SANCTAM SPONTANEAM, HONOREM DEO, ET PATRIAE LIBERTATEM (Szent, készséges lelkület, Istennek dicsőség, a hazának szabadság). Catania népe töretlenül őrizte szent leánya emlékezetét és állandóan segítségül hívták, s hívják ma is a tűzhányó veszedelme ellen.
Az 5–6. századból származó legendás szenvedéstörténete szerint Szent Lúcia Ágota sírjához kísérte el beteg édesanyját, hogy gyógyulását kérjék. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet Cataniának adott az ő vértanúsága által.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

__________________________________________________________________________________________________

Február 3.

Szent Balázs püspök és vértanú

Szent Balázs püspök élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, február 3-án. A vértanú püspök emlékezete különösen a névadásban és a népszokásokban él elevenen.
Balázs a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemre méltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők.

Szenvedéstörténete szerint Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy hegyi barlangba, innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.
A balázsáldás mindmáig élő liturgikus szokása a 16. században keletkezett, és a 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében. Babits Mihály megrázó verse, a Balázsolás, melyben a gégerákban szenvedő költő gyermeki bizalommal fordul a szent püspökhöz, ezt a szokást idézi fel.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________________

Február 2.

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.
Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.
Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült.
A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio.
Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta. A 20. század elejétől tanácsolt ünnep.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________________

Január 31.

Bosco Szent János áldozópap

Bosco Szent János, a Szalézi Szent Ferenc Társaság alapítója, „az ifjúság szentje” emléknapját, égi születésnapját ünnepli ma az Egyház.
Bosco János, eredeti nevén Giovanni Melchiorre Bosco 1815. augusztus 16-án született egy parasztcsaládban, az észak-olaszországi Castelnuovo d’Astiban. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, így édesanyjának, Margherita Occhienának egyedül kellett felnevelnie őt és két testvérét. „Margit mama” bölcs nevelő volt, kitartásának és határokat nem ismerő hitének segítségével mélyen vallásos légkört alakított ki családjukban. János már kicsi korától fogva pap szeretett volna lenni.
Diákként Chieriben létrehozta a „Vidámság Társaságát”, amelybe összegyűjtötte a városka fiataljait. Később itt járt szemináriumba is, és 1841 júniusában pappá szentelték. Akkori lelkivezetője, Cafasso atya azt tanácsolta neki, hogy tökéletesítse tanulmányait az egyházi kollégiumban. Közben Don Bosco maga köré gyűjtötte az első gyermekeket, és megszervezte a vasárnapi oratóriumot, az első időkben mindig máshol, később azonban megmaradtak Valdoccóban.
Az első gyermekekből lettek később az első munkatársai is. Így fejlődött ki az a híres nevelési módszer, amit „megelőző módszernek” nevezünk:

„Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!”

űA Segítő Szűz Mária, aki mindig támogatta Don Boscót a művében, számtalan kegyelmet ajándékozott neki, köztük egészen különlegeseket is, és mindig volt elegendő pénz is a vállalkozásokhoz. Segítette a róla elnevezett bazilika megépítését is. Szűz Mária segítségével Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét. A jótevőkkel és laikus segítőkkel együtt létrejött a Szalézi Munkatársak Egyesülete.

Don Bosco 72 éves korában, a munkától kimerülve halt meg 1888. január 31-én. Ma már a Szalézi Család az egész világon jelen van. II. János Pál pápa Don Boscót halálának századik évfordulóján a „fiatalság atyjának és tanítójának” nevezte.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________________

Január 26.

Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök

Efezus első püspöke, Timóteus és Kréta püspöke, Titusz életútját idézzük fel liturgikus emléknapjukon, január 26-án.

Timóteus Lisztrában született zsidó származású, keresztény anya és pogány apa gyermekeként; nagyanyját, aki szintén keresztény volt, Loisznak hívták (vö. ApCsel 16,1; 2Tim 1,5). Nevének jelentése: ’aki tiszteli Istent’. Szent Pál munkatársa volt, a fogságba is követte.
Titusz pogány görög vagy latin szülők gyermekeként született (vö. Gal 2,3), az antiochiai egyház közösségének tagja volt. Nevének jelentése: ’vadgalamb’. Barnabással együtt elkísérte Pált Jeruzsálembe, az apostoli zsinatra (vö. Gal 2). Pál annyira sokra tartotta őt, hogy még utazásait is hozzá igazította (vö. 2Kor 2,13), és levelet is címzett neki. Titusz korintusi útjáról, melynek során kibékítette Pált a közösséggel, a Második korintusi levél 7. fejezete számol be. A Szentírás buzgó misszionáriusként ábrázolja Tituszt.

A későbbi években mind Timóteus, mind Titusz közösségek elöljárói, presbiter-püspökök lettek, akik nagy tanítómesterük, Pál apostoli munkáját folytatták.

A legenda szerint Timóteus még sok éven át az efezusi egyház élén állt, és egy napon a Diana-templom szolgái a bacchánsfelvonulások alkalmával agyonverték.
Tituszra a krétai egyházat bízta a népek apostola, és a hagyomány szerint ő alapította Dalmáciában az első keresztény közösségeket.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________________

Január 25.

Szent Pál apostol megtérése

A legkisebb az apostolok között – így ír magáról Pál. Nem találta méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében. Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment; az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Az így felelt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!” (vö. ApCsel 9,1–31) Az élmény hatása alatt Pál megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett.

A mai ünnep ennek a fordulatnak állít emléket. Megtérésének Krisztus új szószólója névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta. A névcsere jelképes értelmű: az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus jelentése: kicsiny. A kis termetű Pál, aki Saulként a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában a legkisebbnek mondta magát.
Meghívásával együtt Pál fölismerte, hogy feladata az evangélium hirdetése a pogányok között. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá vált arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett. Megtérése után azonnal megkezdte a missziót, először Arábia területén, Damaszkusztól délkeletre.

A népek szent apostolának életéről – aki „Isten kiválasztott eszközeként” szóval és tettel utat tört az evangéliumnak a világban – tájékoztatást adnak levelei és az Apostolok cselekedetei.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________________

Január 24.

Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, minden emberrel jóságosan bánt. Jellemző mondata: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” Az újságírók és írók védőszentjének életútját idézzük liturgikus emléknapján, január 24-én.

Szalézi Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, Thorens közelében. Családja az ősi savoyai nemességhez tartozott és mélységesen ragaszkodott katolikus hitéhez.
Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, egy olyan területét, amelyet erőszakkal térítettek kálvinista hitre. Ferenc kivette a részét a felekezetközi párbeszédből, nyilvános vitákat tartott és röpiratokat szerkesztett, amelyeket később Viták címen összefoglalt. Hatására sokan megtértek. A sikerek nyomán a püspök Ferencet kinevezte segédpüspökévé. 1602-ben püspökké választották.

Ettől fogva Ferenc minden erejét a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladataira mozgósította. Személyre való tekintet nélkül egyaránt szolgálatára állt a nemeseknek, a polgároknak és a parasztoknak. Mindenkinek mindene lett. Kortársai teljes joggal látták benne a tettre kész, kötelességének élő püspök eszményképét.
Ferenc tervei között volt egy olyan kontemplatív női szerzetesrend alapítása, melynek nincs szigorú klauzúrája, s tagjai a felebaráti szeretetnek szentelik magukat. Chantal Szent Franciskával szoros barátságot ápoltak, 1610-ben közösen alapították meg a vizitációs nővérek rendjét. A rendbe idős és beteg nők is beléphettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, még Ferenc életében 12 kolostoruk jött létre.
1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták, majd 1877. november 16-án egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét 1666-ban vették föl a római naptárba, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, temetésének napjára.

Mivel Szalézi Szent Ferenc nyomtatásban is terjesztette a hitet, korát megelőzve publikálta írásban is prédikációit, ezért válhatott az újságírók és írók védőszentjévé.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________________________

Január 22.

Boldog Batthyány-Strattmann László

Boldog Batthyány-Strattmann László nemcsak a beteg szemeket gyógyította, hanem arra is gondja volt, hogy a hit szemeit gyógyítsa, és nyitogassa azokat Isten titkaira. A boldoggá avatott hitvallóra és szemorvosra emlékezünk liturgikus emléknapján.
Dr. Batthyány-Strattmann László (1870–1931) korának különös alakja volt: hercegi rangúként polgári foglalkozást választott. Diplomás orvosként, klinikai sebészeti gyakorlata közben kórházépítésbe kezdett. 1902-ben Köpcsényben nyitotta meg Magyarország első korszerűen felszerelt huszonnégy ágyas vidéki kórházát, amelynek hamarosan akkora lett a forgalma, hogy a MÁV különvonatot indított a kis nyugat-magyarországi faluba. Receptjeit, a felírt szemüveget a gyógyszerészek és a látszerészek ingyen beváltották, hiszen László doktor minden hónap végén egy összegben rendezte a számlát. Vagyonának nagy részét a szegények gyógyítására áldozta.

Címerének jelmondata: Hűséggel és szeretettel. A trianoni békediktátum következtében Köpcsényt Ausztriához csatolták (mai neve: Kittsee), a szegények orvosa ekkor körmendi kastélyába költözött népes családjával. Mivel birtokainak nagy része a határokon túl rekedt, kórházépítésbe már nem kezdhetett, így kastélyában rendezte be új kórházát a szembetegek számára.
Feleségével, Coreth Mária Teréziával tizenegy gyermeket neveltek fel szeretetben és mély istenhitben. Szívesen volt gyermekei körében, akik rajongva szerették édesapjukat.

Élete utolsó évtizedeiben naponta elimádkozta Szűz Mária kis zsolozsmáját, családjával együtt szentmisét hallgatott, este rózsafüzért imádkozott. 1916-ban feleségével, Ödön fiával és sógornőjével belépett a ferences harmadrendbe. Operáció előtt és alatt mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is.
Már másfél évtizeddel a halála után elindították boldoggáavatási ügyét, amely a következő évtizedek politikai helyzete miatt hosszú időre megtorpant. A perújrafelvétel és az azt követő eljárás azonban eredményes volt: Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án II. János Pál pápa boldoggá avatta.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________________

Január 18.

Árpád-házi Szent Margit szűz

Szent Margitra, a nagy engesztelőre, IV. Béla király leányára emlékezünk ünnepén, január 18-án.

Margit 1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (a mai Horvátország területén). Nevét Antióchiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit Margit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Margit apja IV. Béla király, Szent Erzsébet testvére, anyja Laszkarisz Mária bizánci hercegnő volt. Édesanyja még a szíve alatt hordozta, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de súlyos vereséget szenvedett, és Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották, és megtörtént a lehetetlen: messze Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, s Batu a Duna–Tisza köze táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne maradjon az osztozkodásról.

Béla és Mária nem vonakodott fogadalmát teljesíteni: amikor Margit hároméves lett, a veszprémi domonkos nővérek gondjaira bízták.

A domonkosok rendi családja, amelyben Margit felnövekedett, akkor még csak néhány évtizede létezett. Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén (Nyulak szigete, ma Margit-sziget), Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben.
A fennmaradt szenttéavatási akták Margit nővér- és kortársainak, élete tanúinak sok értékes és hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Ezekből kiderül, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne bármi módon is a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”
Margit 1270. január 18-án, huszonnyolc éves korában halt meg, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megmondta László király leánya, Szent Piroska ünnepére. Nemzetünk és rendje már kezdettől fogva boldogként tisztelte, sírjához zarándokok érkeztek, és hamarosan csodákat emlegettek. Különös tiszteletben részesült véluma (apácafátyla), mely meggyógyította IV. (Kun) László királyt.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________________________________

Január 17.

Remete Szent Antal

Remete Szent Antalra, a „szerzetesség atyjára” emlékezünk liturgikus emléknapján, január 17-én.

Szent Antalnak a keresztény hagyomány a legrégibb időtől fogva a „Nagy” megtisztelő jelzőt adta, annak ellenére, hogy Antal csak egy szegény közép-egyiptomi földműves volt, nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet. Neve mégis mélyen belevésődött az osztatlan kereszténység történetébe, alakjából magával ragadó erő áradt, amely sok kortársát is elbűvölte. Ez a világtól futó remete, aki egyre nagyobb magányra törekedett, indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára máig töretlenül fennmaradt.
Antal 250 körül született Koméban, Közép-Egyiptomban. (Decius császár (249–251) épp ebben az időben keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt.) Jómódú családban nőtt föl.
Szent eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte új életét, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.

Visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltárimádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott, később a Líbiai-sivatagban egy sziklasírban, majd egy omladozó kastély romjai között húzta meg magát. Egy barátja hordott neki kevéske ételt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített magának szállást. A démonok pedig támadást indítottak ellene. Antal „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” (Ef 6,11). Így ő lett a győztes.
Antal százöt éves korában halt meg, 356-ban. Mivel arra kérte testvéreit, hogy titokban temessék el, sírja kétszáz éven át ismeretlen volt. 561-ben találták meg. Ereklyéit ma Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik.
Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt „Szent Antal tüzének” nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________________________________

Január 6.-dika utáni vasárnap

Urunk megkeresztelkedése

Nyilvános tevékenységének megkezdése előtt Jézus a Jordán folyóhoz ment, Keresztelő Jánoshoz, aki megkeresztelte őt. Jézus keresztelkedése epifánia, istenségének jele: keresztelkedésével igent mond az Atya akaratára. Megkezdi földi küldetését, hogy megmutassa Isten szerető jóságát. Az ünnep görög neve teofánia, vagyis Isten megjelenése: az Atya szózata hallatszott az égből, s a Szentlélek galamb képében szállt alá a megnyílt egekből.
Az epifánia (vagy teofánia) Isten megjelenése, működése Krisztus emberi mivoltában. Az epifánia elnevezés a görög „láthatóvá válni” igéből származik, s az Úr megjelenésének eseményeit foglalja magába: a vízkeresztkor ünnepelt eseményt: a királyok hódolatát, akik Jézusban felismerték a várt Messiást; Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban; valamint a Kánai menyegző csodáját, amely Krisztus működésének első jele volt. A karácsony Istennek az emberi lét egyszerűségében való rejtőzését, az epifánia az emberi életben való megnyilvánulását mutatja – mondta egy homíliájában XVI. Benedek pápa.
Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot. Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: ‘Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem’. Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Jézus megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________________________

Január 6.

Vízkereszt – Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház, parancsolt ünnepként. Az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés a hagyományosan ilyenkor végzett vízszentelésből ered.
Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án a gnosztikus Bazilidesz (II. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert tévesen azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten Fiává. E napot az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint ekkor merítettek a folyó vizéből, és megszentelték azt. A III. században az egyházatyák tisztázni akarták az ünnep hittani tartalmát.
Az ünnep görög neve – epifánia (’megjelenés’) – utal arra, hogy Isten megjelenik dicsőségében. Vízkereszt ünnepe emlékeztet tehát arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként, eljött közénk, és elhozta nekünk az üdvösséget.
A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során. A magyar vízkereszt kifejezés a víz megszenteléséből, megkereszteléséből ered. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is. Megszentelték a vízzel a házakat és az ólakat, még a bölcsőre is szentelt vizet hintettek. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták, hogy áldás legyen a házon. Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyik a vendégeskedés, esti harangszó után kezdődött a kántálás és a „csillagjárás” (misztériumjáték), amely a 16. századtól alakult ki. Az úgynevezett „csillagozás” (csillagének) vagy háromkirályjárás dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonulnak fel, akiket – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítettek meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”
Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________________________

Január 2.

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók

Az ókeresztény egyház két kiemelkedő személyiségére, Nagy Szent Vazulra és Nazianzi (Teológus) Szent Gergelyre emlékezünk január 2-án.
Gergely és Vazul egyidősek voltak, mindketten Kappadókiában születtek 330 körül.

Vazul Cézáreában kezdte tanulmányait, majd Konstantinápolyban folytatta – itt kötött életre szóló barátságot Nazianzoszi Gergellyel –, majd Athénban fejezte be. Ezután hazatért Cézáreába, és megkeresztelkedett. Így írt erről: „Mintha mély álomból ébredtem volna, hogy meglássam az evangélium igazságának csodálatos világosságát.”

Vazul örökölt vagyonát szétosztotta, és szerzetes lett, egy völgy mélyére vonult vissza. A hozzá csatlakozókat örömmel fogadta, szerzetesi szabályokat fogalmazott. Eszerint a fegyelem szigorú, az engedelmesség feltétel nélküli volt. Az élet imádságban és munkában telt, de úgy, hogy megmaradt az egyén belső és szellemi szabadsága. A sivatagi atyák gyakorlatával szemben ez az életmód lényeges újítást hozott: bőséges teret biztosított a szellemi munkának, elsősorban a Szentírás tanulmányozásának.
Vazul 379-ben halt meg, alig ötven évesen. Életerejét felőrölte a szigorú aszkézis, a szüntelen megfeszített munka és a betegség.

A bizánci egyház halála napján, január 1-jén ünnepli Szent Vazult. Róma a 12. században ugyanezt a napot vette át, de a 13. században áthelyezték június 14-re, amely napon egy 9. századi martirológium szerint püspökké szentelték Vazult. Mivel azonban erre semmi történeti adat nincs, 1969-ben január 2-ára tették ünnepét, egy napra Nazianzi (Nazianzoszi) Szent Gergellyel.
Gergely szülei sokáig vártak gyermekre. Amikor elsőszülöttjük, Gergely megszületett, a hálás anya Istennek ajánlotta föl gyermekét.

Gergely anélkül, hogy vallásos neveltetésével ellenkezett volna, megismerkedett a kereszténység előtti, antik kultúra kincseivel. Később megvallotta, hogy „már akkor lángolóan szerette az irodalmat, amikor még álla sem pelyhedzett”. E vonzalmát megőrizte egész életén át, és ezzel egyházát összebékítette az antik költészettel és műveltséggel.
Végül Nazianzban (Nazinazoszban) telepedett le. Itt vette föl a keresztséget apja kezéből, aki püspök volt és már igen idős, ezért szükségét érezte annak, hogy fiatal erőre támaszkodjék. Ezért pappá szentelte Gergelyt. Ő azonban nehezen fogadta el e kényszerhelyzetet, melyet később „zsarnokságként” emlegetett. Elmenekült otthonról, és Vazulnál keresett menedéket. Barátja lelket öntött belé, s így néhány hónap múlva hazatért. Apja ettől fogva számíthatott támogatására. Érzékenysége mélységes felebaráti szeretettel társult.Később Gergely Konstantinápoly püspöke lett. A kelet-római birodalom fővárosában a katolikusoknak egyetlen templomuk maradt (minden más az ariánusok kezére került), ezért Gergely kénytelen volt híveit a magánkápolnájában összegyűjteni. Buzgóságával, szavának erejével és kedves lényével megnyerte a népet. Öt nagy hatású, ún. Teológiai beszédet mondott ezekben az időkben.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________________

Január 1.

Szűz Mária, Isten anyja

A Boldogságos Szűz – akit nyelvünk Szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének.
Míg a szentek az Úr Krisztus teljességéből merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanebből a forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ő a ,,kegyelemmel teljes”. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idők teljessége, anya lett a szűz, és fia született: Jézus, a mi Megváltónk.

Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten anyjáról:

1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január

2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: ,,Születék szűz Máriától”.

3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8.

4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________________________

December 31.

Szent I. Szilveszter pápa

Szilveszter pápa 314-től 335-ig vezette az Egyházat, elsőként az üldözések lezárulása után.
Szilveszter pápa elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin legyőzte őt. Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben állhatatosan megvallotta Krisztust. A szabad vallásgyakorlás első időszakában olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején hitvallók voltak.

Szilveszter pápaságának legfontosabb tevékenysége a római egyház megszervezése és a liturgikus ünneplések kialakítása volt.

A császártól az első adományt még Miltiádész pápa kapta, amikor Konstantin a pápa rendelkezésére bocsátotta a lateráni palotát. A 313 októberére meghirdetett zsinat atyái már ebbe a palotába gyűlhettek össze, és a pápák egészen a 14. századig itt éltek, és innen gyakorolták pápai hatalmukat.
Konstantin elrendelte, hogy a lateráni palota mellé építsenek egy nagy bazilikát, amely később a „minden templomok anyja” nevet kapta. A lateráni bazilikát Szilveszter pápa szentelte fel 324-ben.

Pápasága évei alatt kezdték építeni a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti első bazilikát is, Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén.
Szilveszter pápa 335. december 31-én halt meg. A Via Salaria mentén, a Priscilla-katakombában temették el. Ünnepét az 5. század óta általánosan megülik.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________________________

December 28.

Aprószentek

Azokra a gyermekekre emlékezünk december 28-án, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát.
A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen származású Heródest, aki ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy „úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya”.

Heródes fölvirágoztatta az országot, birodalma majdnem olyan nagy volt, mint Dávid országa. Családi élete azonban boldogtalan volt: féltékenységgel, intrikákkal, gyilkosságokkal teli. Utolsó feleségét és két fiát is megölette a király Kr. e. 7-ben, abban az évben, amikor Betlehemben megszületett a Gyermek, a megígért Király. Ekkor történt az is, hogy Heródes megparancsolta alattvalóinak, hogy tegyenek hűségesküt a császárra, Augustusra. A farizeusok ezt megtagadták, ezért Heródes hatezer férfit feszíttetett keresztre Jeruzsálemben. Josephus Flavius szerint a vérengzésnek főként az volt az oka, hogy néhányan ezek közül a Messiás eljöveteléről jövendöltek.
Az egész országot a gyász és rettegés bénította, amikor Jeruzsálemben megjelentek a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Szent Máté meg is jegyzi evangéliumában: „Heródes megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem.” A hatalomféltéstől eszelőssé vált öreg Heródes azonnal összehívta a főpapokat és a nép írástudóit, és nekik szögezte a kérdést: „Hol kell születnie a Messiásnak?” Azok azt válaszolták, hogy a júdeai Betlehemben, mert így jövendölte Mikeás próféta. Ennek hallatára Heródes kikérdezte a bölcseket, mikor látták meg a csillagot, melynek nyomán országába jöttek, aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki!” (Mt 2,2–8).

A bölcsek útnak indultak, és íme, a csillag elvezette őket a betlehemi barlanghoz. Ott megtalálták a keresett Gyermeket, leborulva hódoltak előtte, és átadták neki ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel pedig álmukban intést kaptak, hogy ne térjenek vissza Jeruzsálembe, más úton indultak hazájukba.
Hányan lehettek ezek a megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg. Voltak, akik egy tucatnyi gyermekről, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144 ezerről beszéltek (7,4). A lakosság arányait figyelembe véve, ha a Jézus-korabeli Betlehem népességét körülbelül ezerre tesszük, akkor a meggyilkolt kisfiúk száma 30-40 lehetett.
Az egyház vértanúként tiszteli az „aprószenteket”, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy Ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket.

Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a 4. század óta december 28-án üli.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________________

December 27.

Szent István első vértanú

Jézus születését az Egyház liturgiája nyolc napon keresztül ünnepli, karácsony másnapján azonban a liturgia fehér színe pirosra változik: a vér és a szenvedés színére. Az első keresztény vértanúra emlékezünk ma.
István diakónus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Apostolok cselekedeteiben (6,1–8,2). István a hét diakónus egyike volt, akiket az apostolok azért választottak, hogy az imádságnak és az ige szolgálatának éljenek.

A hét diakónus közül Lukács kiemeli Istvánt, aki „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” volt. „Kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.”
István minden égi ajándékot a szolgálatra kapott, a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, „diakónus” volt.

A főtanács elé állították, mint Jézust, és ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene. Beteljesedett rajta Krisztus ígérete: „Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok” (Lk 12,11–12).
István tudta, mit kell mondania, és a maga prófétai látásával látta, hogy a történelem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldte egyszülött Fiát, az Igazat, de a „keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek” keresztre feszítették. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdtek a jövő felé: Isten már nincs a Templomhoz és „az ő népéhez” kötve, az örömhír terjedni kezd a pogányok felé.

A vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, és István kimondta az ítéletet: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!”
Az első vértanút megkövezték, és halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. Halála előtt így kiáltott: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!”

István diakónus ünnepét a legrégibb liturgikus források is december 26-ára tették.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

____________________________________________________________________________________________________

December 13.

Szent Lúcia szűz, vértanú

December 13-án Szent Lúciára emlékezünk. Emléknapjához – a néphagyományban: Luca-nap – számos hiedelem és szokás kapcsolódik. Diocletianus idejében szenvedett vértanúhalált, valószínűleg Syracusában. Tisztelete régtől fogva szinte az egész Egyházban elterjedt és neve bekerült a római misekánonba.

Lúciát állítólagos vőlegénye, egy pogány ifjú hurcolta a bíróság elé bosszúból, mert elesett a házasságtól és a hozománytól. A legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni.

Végül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. Egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérő oly szépnek talált.

Rómában a 6. század óta ünneplik, a középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Neve a lux (fény) szóból ered. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (Dante, aki sokszor fájlalta a szemét, Lúciát különösen tisztelte), a földművesek és a különféle kézművesek.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

______________________________________________________________________________________________________

December 8.

Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás

Mária fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől – ezt ünnepeljük ma, december 8-án.

A keleti egyházban Anna foganása az ünnep neve, amelyet az első írásos emlékek szerint a 8. században még december 9-én ültek. A nyugati egyházban a 9. században tűnt fel az ünnep Nápolyban és Szicíliában, de a 10. század elején már Angliában is megtartották (valószínűleg a görög származású Szent Tódor canterburyi érsek szorgalmazására). Magyarországon III. Béla király honosította meg a 12. század második felében.
A 13–14. század során – főleg ferences hatásra – egész Európában elterjedt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Rómában XXII. János (1316–34) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus 1476-ban fölvette a római kalendáriumba, XII. Ince 1693-ban nyolcnapossá bővítette az ünnepet, amely XI. Kelemen rendelete szerint vált parancsolt ünneppé a 18. században.
A Szeplőtelen Fogantatás dogmáját Boldog IX. Piusz hirdette ki 1854. december 8-án, majd 1857. szeptember 8-án megáldotta és felszentelte a Szeplőtelen Fogantatás szobrát a római Piazza di Spagnán.

IX. Piusz pápa Ineffabilis Deus kezdetű bullájában e szavakkal hirdette ki ünnepélyesen a hitigazságot 1854. december 8-án: „Kinyilvánítjuk, megerősítjük és isteni kinyilatkoztatásnak tekintjük azt a tanítást, miszerint a Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatától kezdve a mindenható Isten sajátos kegyelme és védelme folytán, az emberiség Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemei erejében, sértetlenül megóvta az eredeti bűn szennyétől.”

A Szűzanya 1858. március 25-én így mutatkozott be Bernadette Soubirous-nak a a Lourdes melletti Massabielle-barlangban: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”
Szent XXIII. János pápa 1958-ban felkereste a Piazza di Spagnát, és egy kosár fehér rózsát helyezett el a Szeplőtelen Fogantatás-szobor tövében. A hagyományt Boldog VI. Pál, Szent II. János Pál és XVI. Benedek is folytatták, és Ferenc pápa is követi.
Hazánkban 1947. november 8-án törölték a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét a munkaszüneti napok közül.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

________________________________________________________________________________________________________

December 6.

Szent Miklós püspök

December 6-án Szent Miklós püspök liturgikus emléknapját ünnepeljük. A hit védelmezője, a szegények gyámolítója évszázadok óta az egyik legnépszerűbb szent – az ajándékozó szeretet, a megrágalmazottak, az utazók, hajósok, halászok, kereskedők, a zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok patrónusa.

Valószínűleg Kr. u. 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában; gazdag szülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott. Kolostorba költözött, ahol nagybátyjának, Patara érsekének felügyelete alatt nevelkedett. Megszeretve a kolostori életet, a papi hivatást választotta.

Anatólia fővárosában, Myrában telepedett le. Nem volt még harmincéves, amikor a város püspökévé választották. A Jacopo da Voragine által összeállított 13. századi legendagyűjtemény, a Legenda Aurea szerint: amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké.

Minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. A betegeknek orvos volt, a szenvedőknek vigasz, az árváknak atya, a veszélyben lévőknek védelmező – mindenkinek minden szükségben gyors menedék. Életéről számos legenda ismert, ezek alapján formálódott az évszázadok során Mikulás alakja.

Tisztelete a 6. században kezdődött Myra városában és Konstantinápolyban – innen az egész görög, szláv és orosz egyházban elterjedt. Kappadókia falusi templomaiban mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják. Oroszországban különleges tisztelet övezi: az ország fő patrónusa.

A latin egyházban – a dél-itáliai területtől eltekintve – később terjedt el Szent Miklós tisztelete: a 9. században Rómában egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba a 10. század végén került a Miklós-kultusz a görög származású Theofanu császárnő révén. Franciaország és Anglia területén a normannok által terjedt el tisztelete, a 11. század végén. Ereklyéinek 1087-ben az olaszországi Bari városába történt átvitele Európa-szerte fölvirágoztatta a Miklós-tiszteletet.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

___________________________________________________________________________________________________________

November 30.

Szent András apostol

Szent András apostolra emlékezünk liturgikus ünnepén, november 30-án.

Szent János szerint András, aki halászatból élt, egyike volt annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a testvérét, Simon Pétert is (Jn 1,35–42). A kenyérszaporítás előtt András jelentette Krisztusnak, hogy „van itt egy fiú, akinek van két árpakenyere és öt hala” (Jn 6,8–9).

Szent Márk evangéliuma szerint Jézus maga hívta meg Simonnal és Zebedeus fiaival, Jakabbal és Jánossal együtt a Galileai-tó partján (1,16–20; vö. Mt 4,18–22). András jelen volt, amikor Péternek, Jakabnak és Jánosnak az utolsó időkről beszélt Jézus az Olajfák hegyén (Mk 13,3), és Fülöppel ő vitte a pogányokat Jézushoz az utolsó napokban (Jn 13,22).

Az apostolok szétválása után András Kis-Ázsia tartományban a Fekete-tengertől délre fekvő vidéken, Thrákiában és Görögországban hirdette az evangéliumot. Biztosnak látszik a hagyományban élő adat, hogy 60-ban az achaiai Petra városában keresztre feszítették. Keresztjének szárait nem derékszögben, hanem átlósan (X alakban) ácsolták, ezért nevezik András-keresztnek ezt a formát.

Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, majd 1208-ban erőszakkal átvitték az itáliai Amalfiba. 1964-ben a keleti és nyugati egyház kiengesztelődésének jeleként az apostol ereklyéi visszakerültek Petrába, vértanúsága helyére. Szent András apostol ünnepét Rómában a 6. század óta ünneplik.

András életéről az evangéliumokból keveset tudunk, de annál többet árul el az András cselekedetei című apokrif könyv, amely elbeszéli, milyen viszontagságok közepette vitte az apostol Krisztus örömhírét Örményország napégette pusztaságain, Kurdisztán szakadékos hegyein át a Fekete-tenger partjáig. Feltűnt a szkíták földjén is, és hirdette az evangéliumot a nomád pásztorok és vadászok sátraiban. Végigjárta Thrákiát és Görögországot, végül Achaiában Aegeas prokonzul elé állították.

András nagy beszédben tárta föl a kereszt által történt megváltást. A helytartó egyre türelmetlenebbül hallgatta, végül börtönbe vettette. Amikor a legválogatottabb kínzások sem törték meg, Aegeas parancsot adott, hogy feszítsék keresztre. Amikor András megpillantotta a számára készített keresztet, hangosan fölkiáltott: „Üdvözlégy, szeretett kereszt! Te szépséget és ragyogást nyertél az Úr tagjaitól. Mert mielőtt az Úr fölszállt volna reád, a föld rémülete voltál, most azonban rajtad keresztül az én Uramhoz megyek!”

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________________________

November 25.

Alexandriai Szent Katalin szűz, vértanú

Alexandriai Szent Katalinra, a tizennégy segítő szent egyikére emlékezünk liturgikus emléknapján, november 25-én. A Katalin név jelentése: korona, mindig tiszta.

Katalin életéről keveset tudunk. Valószínűleg előkelő alexandriai család sarja volt, és a tudományoknak szentelte magát. A 4. század elején, Maxentius császár alexandriai látogatása idején megtagadta a bálványáldozatban való részvételt: a császár elé lépett, és a kereszt jelét rajzolva magára, értésére adta, hogy keresztény.

Maxentius ötven pogány filozófust rendelt Katalin meggyőzésére, azonban mind az ötvenen megtértek a lány hatására, ezért megégették őket. A császár ezután felkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította a kísértést.

A bálványimádásra ezután kínzásokkal próbálták rábírni: a császár erőszakhoz folyamodott, letépette Katalinról ékes ruháját, és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta fel: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, Katalin olyan hatással volt a kíséretében lévő testőrtisztre, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

Amikor egy éles és hegyes késekkel kirakott kerékre kötötték Katalint, hogy így összevagdossák, a kerék Katalin imájának hatására darabokra tört. A császárné kérlelte urát, hogy hagyjon fel a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.

Katalin halála előtt imádkozott azokért, akik majd közbenjárását kérik és Isten válaszolt neki a felhőből, hogy kérése teljesül. A legenda szerint, amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt, majd angyalok fogták a testét, és a Sínai-hegyre vitték, ott temették el. Sírja fölött áll ma a Szent Katalin-kolostor.

Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt, a középkor egyik legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje volt. A tizennégy segítő szent egyike. Bölcseleti fakultások, teológusok, filozófusok, ügyvédek, tudósok és diákok, valamint a molnárok, a fuvarosok, a bognárok és a kerékgyártók védőszentje. Kerékkel és karddal ábrázolják.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________________________

November 22.

Szent Cecília szűz, vértanú

Cecília ókeresztény szent, a szolgálatban hűséges, a szenvedésben diadalmas volt. A középkor végétől a tizennégy segítő szent egyike, az egyházi zene patrónája. 230 körül halt meg, ünnepét a 6. század óta november 22-én ülik.

Legendája szerint Cecília a 3. században élt, előkelő családban született. Kora ifjúságában szüzességet fogadott, azonban szülei egy Valerianus nevű ifjúhoz kényszerítették. Cecília a nászéjszakán rábírta férjét, hogy ne érjen hozzá, azt mondta, egy angyal őrzi tisztaságát. Valerianus kíváncsi volt Cecília „titokzatos jegyesére”. A keresztséget is vállalta felesége kedvéért: megkereste a keresztényüldözés miatt rejtőzködő I. Orbán pápát, aki megkeresztelte őt. Hazatérve meglátta felesége őrangyalát, aki liliomból és vérvörös rózsából (a szüzesség és a vértanúság jeleiből) font koszorút helyezett mindkettőjük fejére.

A csoda hatására Valerianus öccse, Tiburtius is megkeresztelkedett. A fivérek eltemették azokat a keresztényeket, akiket Turcius Amalchius prefektus idejében öltek meg. A történtekről értesülve Róma prefektusa egy tisztjével elfogatta őket. A két fiatalember hite láttán a tiszt, Maximus magára vállalta a felelősséget, késleltette a kivégzést, és házába vitte őket. Megtért, és családjával együtt megkeresztelkedett. Maximus, Valerianus és Tiburtius együtt haltak vértanúhalált.

Ezt követően Cecíliát is elfogták. Kivégzése előtt megtérítette az őt kísérő katonákat és tisztjüket. A per folyamán oly bátorságot tanúsított, és olyan meggyőződéssel védte a hitét, hogy hatására sokan megtértek. Amikor a prefektus felelősségre vonta, így tett hitvallást: „Én nem halok meg, hanem csak elváltozom. Port adok az arany fejében. Ha nektek valaki aranypénzt kínálna cserében ugyanolyan súlyú rézpénzért, vajon nem kapnátok-e az alkalmon, és nem mondanátok-e el rokonaitoknak is, hogy ők is részesei lehessenek egy ilyen nagyszerű cserének? Jézus Krisztus, a mi Istenünk ilyet ad nekünk; amit neki ad az ember, azt ő kimondhatatlanul értékesebbre cseréli.”

A 4. században templomot építettek Cecília tiszteletére azon a helyen, ahol egykor Valerianus és Cecília trasteverei háza állt. A legenda szerint a szűz látomásban maga mutatta meg pápának, hol van a sírja. A pápa ezután 321-ben vitette át holttestét a templomba. 1559-ben felnyitották sírját, és testét teljesen épen találták, abban a helyzetben, ahogyan Stefano Maderno híres szobra ábrázolja.

Cecília a középkor végén került a tizennégy segítő szent közé. Egy fordítási hiba következtében – mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán – lett a szent zene védőszentje. Ünnepének egyik antifónája: „Zengő hangszerek kíséretében Cecília egyedül az Úrnak énekelt, mondván: legyen az én szívem szeplőtelen, hogy ne rendüljek meg.”

A 6. század óta ábrázolják a vértanú nők sorában. Kezdetben attribútum nélkül, majd kereszttel, a vértanúk koronájával, mécsessel vagy fáklyával, galambbal, karddal, a 15. század végétől pedig – főleg a holland és kölni festők kis orgonával kezdték festeni. A 16. századi és a barokk képeken általában hangszeren játszik, énekel vagy angyali koncertet hallgat a szentek körében.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________________________

November 19.

Árpád-házi Szent Erzsébet

A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi. Sík Sándor „a női eszmény megtestesülésé”-nek nevezte őt. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk liturgikus ünnepén, november 19-én.

Erzsébet 1207. július 7-én született Sárospatakon. Szülei II. András király és merániai Gertrúd voltak. Életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. Leendő anyósa, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,,Istent szeresse”), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is.

Boldogságuk teljes volt, a feljegyzések szerint Erzsébet férjét hazavárva messzire elébe lovagolt, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást. A szent életű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között.

Lajos tizennyolc évesen korában, apja halála után átvette a hatalmat Türingiában. Erzsébet a vár alatt nagy házat építtetett, befogadta a zarándokokat és koldusokat, és ápolta a betegeket. Az udvar rosszallása ellenére Lajos támogatta felesége jótékony cselekedeteit.

Hat év boldog házasság után Erzsébet özvegy lett. Férje halála után gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Később Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe. Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. 1231-ben november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg Marburgban. Huszonnégy éves volt.

Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor IX. Gergely pápa iktatta a szentek sorába Erzsébetet. Emléknapját a római naptár november 17-ére tette, hazánkban november 19-én ünnepeljük. Kultusza a 13. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt. A feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentje.

Az Erzsébethez fűződő egyik legismertebb történet az úgynevezett rózsacsoda. Egy alkalommal kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította, megkérdezte, mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, s amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne. E történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai attribútumává. Egy másik legenda szerint Erzsébet egyszer férje ágyába fektetett egy leprás koldust. Hazatérő férje a szobába rontva a megfeszített Krisztust találta az ágyban, és ekkor értette meg felesége „esztelen” szeretetét.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_______________________________________________________________________________________________________

November 13.

Magyar szentek és boldogok

Az utóbbi száz évben számos magyar vonatkozású szentté- és boldoggáavatás történt. X. Piusz pápa 1905-ben avatta boldoggá a három kassai vértanút. XII. Piusz pápa 1943-ban kanonizálta Árpád-házi Szent Margitot.

II. János Pál jóvoltából lettek szentek: Prágai (Árpád-házi) Ágnes (1989), a kassai vértanúk (1995), Nagy Lajos király leánya – Hedvig (1997), Árpád-házi Kinga (1999). A lengyel pápa avatta boldoggá Apor Vilmos győri püspököt (1997), Romzsa Tódor munkácsi püspököt (2001), Batthyány-Strattmann Lászlót (2003) és IV. Károly magyar királyt (2004).

XVI. Bendek pápa első magyar vonatkozású döntése e tekintetben Salkaházi Sára boldoggáavatásának engedélyezése. A boldoggáavatási szertartásra szeptember 17-én 11 órakor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren kerül sor. Sára testvér a 27. magyar boldog, a magyar szentek száma pedig 26.

A magyar szentek és boldogok legteljesebb arcképcsarnoka a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika altemplomában 2004 októberében felszentelt Szentek közössége kápolnában található, ahol a művész, Puskás László Salkaházi Sárát is a boldogok között ábrázolja.

A katolikus.hu honlapon szereplő nyilvántartásban megtalálható azok névsora is, akiknek boldoggáavatási ügye folyamatban van, köztük Mindszenty József bíboros, Márton Áron püspök, Kaszap István, Brenner János, Bódi Magdolna munkáslány.

Forrás: MKPK Sajtóiroda/Magyar Kurír

_____________________________________________________________________________________________________

November 11.

Szent Márton püspök

Szent Márton püspökre emlékezünk liturgikus emléknapján, november 11-én. Márton napjához, mely gazdasági határnap is volt, számos népszokás és hiedelem is kapcsolódott. A szent életéről és az ünnephez kapcsoló szokásokról olvashatnak összeállításunkban.

Márton Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt meg. Katona volt. Miután az Úr hívását meghallotta, kérte elbocsátását. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen.” Így is történt.

A legismertebb róla szóló történet szerint amikor Márton még római katonatiszt és katekumen volt, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, s így kiáltott: „Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!” Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak.

Márton nem sokkal ezután megkeresztelkedett, leszerelt, és Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott. Hazatérve megtérítette anyját, majd remeteéletet kezdett a Ligur-tengeri Gallinara szigeten. 359-ben áttelepedett Poitiers mellé, hogy Hilarius támasza lehessen. Cellája körül alakult a ligugéi, később Tours melletti cellája körül a marmoutier-i kolostor. 371-ben Tours püspökévé választották. Püspökként is szerzetesi egyszerűségben élt.

A Jeromos-féle Martirológium november 11-re teszi Szent Márton temetését. Rómában a 6. század óta ünneplik. Ő az első szentként tisztelt hitvalló.

Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában. Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlaira a hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronus regni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette, és háromnapos előkészülettel is kiemelte.

A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született.

A másik hagyomány Savariát, vagyis Szombathelyet tartja Márton szülővárosának. Az itteni, többszörösen átépített Szent Márton-templom, mely a régebben különálló Szentmárton falu temploma volt, a hagyomány szerint Márton szülőházának alapjaira épülhetett. Az előtte lévő kutat már a középkorban „Szent Márton kútja” néven emlegették. Esterházy Pál szerint ennek vizével keresztelték meg „dicsőséges Szent Mártonunkat”.

A helyi kultusz híre az Udvarba is eljutott. II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre fölmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjék a szegényekről.

________________________________________________________________________________________________________

November 10.

Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító

Etruriában született. Péter katedrájára 440-ben emelték. A lelkek igazi pásztora és atyja volt. Minden módon a hit épségének erősítésére törekedett, az Egyház egységét állhatatosan védelmezte. A barbárok (Attila, Geizerik) támadásait erejéhez képest visszaszorítani vagy mérsékelni igyekezett. Ezért joggal nevezzük őt „Nagy”-nak. Meghalt 461. november 10-én, Rómában.

 

Forrás: https://lh.kbs.sk

________________________________________________________________________________________________________

November 9.

A lateráni-bazilika felszentelése

A Konstantin császár által a Lateránban építtetett bazilika felszentelésének évfordulóját a XII. századtól e napon ünnepelték meg. Ez a megemlékezés eredetileg Róma városának ünnepe volt, majd később – mivel ez a bazilika „A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje” – tiszteletét az egész római katolikus Egyházra kiterjesztették. A mai ünnep kifejezésre juttatja az egységet és a szeretetet Péter apostoli széke iránt, amely Antiochiai Szent Ignác tanúsága szerint „az egyetemes szeretetközösség élén áll”.

„Ez az ünnep arra emlékeztet bennünket, hogy Isten maga hívja össze az ő népét, és templomát élő kövekből építi fel” – fogalmazott XVI. Benedek pápa 2008 októberében az Úrangyala-imádság alkalmával mondott beszédében. Hozzátette: az ünnep kapcsán újragondolhatjuk azt, mit jelent Istennek házat építeni. „A lateráni bazilika a szeretet temploma.”

A lateráni bazilika a legrégibb, és a legmagasabb rangú Róma négy pápai bazilikája közt. A székesegyház az ökumenikus anyaegyház (a teljes lakott világ anyaegyháza) cím birtokosa. A pápák legősibb bazilikája. „Minden templom anyja és feje.”

A Lateránnak nevezett területet Konstantin császár ajándékozta a római egyháznak.

A templom főoltárába beépítették azt a faasztalt, amelynél Szent Péter misézett. A székesegyházban egy dombormű őrzi emlékét annak a történelmi eseménynek, amikor II. Szilveszter pápa átadta a magyar küldöttségnek az első királyunknak, I. Istvánnak küldött koronát.

Források:

https://lh.kbs.sk

http://www.magyarkurir.hu

_________________________________________________________________________________________________________

November 2.

Halottak napja

November 2-án emlékezik meg ünnepélyesen a katolikus egyház minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában lévő szenvedő lelkekről.

Az egyház a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget. Az egyház kezdettől fogva imádkozik a megholtakért. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután mindenszentek ünnepén az egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtért is imádkozzon.

998-ban kezdték az ünnepet, majd a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Az egyház ezen a napon bizalommal kéri a Mindenhatót: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”.

„Krisztus nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával. Így tehát az ő halála mindenki élete lett.” Szent Ambrus püspök – testvére haláláról elmélkedve – e szavakkal foglalja össze a kereszténység legfőbb tanítását a halálról és a feltámadásról.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír

Kép: http://www.szoboszloplebania.hu

_______________________________________________________________________________________________________

November 1.

Mindenszentek ünnepe

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati Egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel.

III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep.

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat” – hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas Egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő Egyház.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, Magyar Kurír

Kép: wikipedia

______________________________________________________________________________________________________

Október 28.

Szent Simon és Szent Júdás apostol

Simon neve tizenegyediknek szerepel az apostolok jegyzékében. Kánában született, mellékneve: „a Buzgó”.
Júdás Tádé az az apostol, aki az utolsó vacsorán megkérdezte az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát (Jn 14, 22).

Forrás: https://lh.kbs.sk

 

 

 

______________________________________________________________________________________________________

Október 25.

Szent Mór püspök

Tiszta lelkű bencés szerzetes volt, akit ezért Szent Imre herceg 1015 körül Pannonhalmán hét csókkal köszöntött. Szent István királyunk kemény próbára tette szerzetesi fegyelemtartását. Később apát, majd 1036-tól pécsi püspök lett. Ő írta az első magyar legendát a két Zobor-hegyi remetéről, Szent Zoerárd-Andrásról és Szent Benedekről. Meghalt 1070 körül, Pécsett. IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én jóváhagyta és megerősítette nyilvános egyházi tiszteletét. XI. Piusz pápa 1925. december 4-én az egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.

Forrás: https://lh.kbs.sk

_____________________________________________________________________________________________________

Október 23.

Kapisztrán Szent János áldozópap

Az abruzzókbeli Capestranóban született 1386-ban. Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként működött. 1415-ben a ferencesek rendjébe lépett, majd pappá szentelték. Fáradhatatlan apostolként bejárta egész Európát, hogy erősítse a keresztény erkölcsöket, vagy vitázzék az eretnekekkel. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. Az akkor még Magyarországhoz tartozó Szerémújlakon halt meg 1456. október 23-án.

Forrás: https://lh.kbs.sk

 

_____________________________________________________________________________________________________

Október 18.
Szent Lukács evangélista

Euzébiusz ókeresztény író szerint a szíriai Antiochiából származik pogány görög nemzetiségű családból. Orvos volt, de széleskörű irodalmi műveltséggel is rendelkezett, ami egy kicsit a tanultságával járt együtt. Körülbelül 40 körül tért meg. Szent Pál tanítványa, barát és munkatárs volt, talán még háziorvos is. Elkísérte szent Pált missziós utjai alkalmával. Szerénysége miatt önmagáról nem beszél írásaiban, legalábbis nem nyíltan. Római tartózkodása alatt írta meg evangéliumát, egy előkelő ismerősének, Teofilnak ajánlva. Az evangélium megírásához mindennek alaposan utánajárt, ezért nagyon sok olyan eseményt és részletet is leír, ami máshol nem található (Angyali Üdvözlet, Mária Erzsébetnél, a gyermek Jézus, az irgalmas szamaritánus, a hamis sáfár, a gazdag ember és Lázár, a farizeus és vámos imája, a vérrel verítékezés, a tékozló fiú, stb., stb.). Ezek az értékes részek megmutatják Szent Lukács csodálatos lelki tulajdonságait. Ott volt Rómában 60 körül Szent Pál kiszabadulásakor is. Ekkorra már megírta második nagy művét is, az Apostolok Cselekedeteit. Ebből ismerjük a születő Egyház életét Pál kiszabadulásáig. Ezt a könyvet is Teofilnak ajánlotta, ezt is elsősorban a pogányságból megtért keresztényeknek szánta.

Élete alakulásáról nem sokat tudunk. Sokféle hagyomány van róla. Valószínűleg Dél- Görögországba ment, Achájába. Ott püspök volt élete végéig. Valószínűleg Patarában szenvedett vértanúhalált (Kr.u 70). Teste sokáig Tébében nyugodott, 357-ben vitték maradványait Konstantinápolyba. Lukács az orvosok védőszentje, de a festők is védőszentjüknek tisztelik. Van egy 6. századból származó hagyomány, amely Lukácsot mint festőt említi. Eszerint a Szűz Anyát állítólag megfestette volna. Rómában, de Czstochowában a pálosoknál is mutatnak Lukácsnak tulajdonított Mária-képet. A legenda alapja Lukács nagyon finoman megrajzolt Mária-képe. Szent Lukács Jézus missziós parancsát úgy teljesítette, hogy megírta az evangéliumot, és az apostolok cselekedetét. Engedelmeskedett a Szentlélek sugallatának, és maradandót alkotott.

Éber lélekkel nekünk is keresnünk kell, hogy miként teljesíthetjük a küldetésünket, hisz Isten országában továbbra is sok az aratni való, de a munkás kevés. Kérnünk kell az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.  Mi is megtapasztalhatjuk, amit Szent Lukács megtapasztalt, amikor a mai szent leckében így fogalmaz: „az Úr mellém állt és erőt öntött belém.” Biztosak lehetünk abban, hogy keresztény feladat teljesítésünkben az Úr mellettünk áll és erőt önt belénk. Így bátran járhatunk az Ő útján.

 

Forrás: http://frh.theol.u-szeged.hu

Kép: alvolonews.it