Az alsós diákokkal ma színházi előadáson vettünk részt a Csaplár Benedek Művelődési Központban.

Nagyon kedves mese került feldolgozásra: A kiskakas gyémánt félkrajcára. A gyerekek nagyon élvezték, hogy ők is aktívan bekapcsolódhattak a mese eseményeibe, nagy élmény volt!

Árpád-házi Szent Erzsébet egyike a legismertebb és leginkább tisztelt magyar szenteknek.
Marburgi Konrád, Szent Erzsébet lelki vezetője írja: „Erzsébet Krisztust ismerte fel és szerette a szegényekben!“

Ima Szent Erzsébethez:
Szent Erzsébet!
Te Krisztus szemével néztél,
Krisztus kezével adtál,
Krisztus szívével szerettél…
Segíts, hogy mi is
Krisztus szemével lássunk,
Krisztus kezével adjunk,
Az Ő szeretetével szeressünk.
Remélünk benned,
Bízunk benned,
Isten munkatársát látjuk benned,
Krisztus szemével néző,
Krisztus kezével adó,
Krisztus szívével szerető
Szent Erzsébet!

Ámen.

A bérmálás szentsége az a szentség, melyet a Szentlélek azért ajándékoz, hogy mélyebben meggyökereztessen az istengyermekségben, erősebben beletestesítsen Krisztusba, erősebb kötelékkel kössön az Egyházhoz. Rajta keresztül szorosabban kötődhetünk az Egyház küldetéséhez, s támogat abban, hogy a keresztény hitről tanúságot tegyünk szóval, melyet tettek követnek.

A Szent János egyházi alapiskolánk hét diákja felnőtt keresztény lett! Örülünk és GRATULÁLUNK!