Hónap: 2017 szeptember
Az óvodások bent vannak…
Második nap az iskolában….
Mgr. Aranyossy Teodóra beszéde az új tanév kezdetén
Tisztelt jelenlévők!
Tanévnyitó ünnepségünkön nagyon sok szeretettel köszöntöm főtisztelendő esperes urunkat, a káplán urunkat és diakónus urat, de nem utolsó sorban Parák László esperes urat, aki ettől az iskolai évtől kezdve iskolánkban tanárként is fog működni.
Mindenekelőtt esperes urunknak szeretném megköszönni állandó, segítő jelenlétét, az imáit, amellyel támogatott és bátorított minket. Őszinte szeretettel kívánom, hogy kísérje életét Isteni áldás és öröm, és hogy a felénk sugárzó szeretete járuljon hozzá életének még szebbé tételéhez.
Sokat gondolkoztam azon, mi legyen ezen a tanévnyitón a közvetítendő üzenetem. Eszembe jutott, hogy iskolánk jelenlegi küldetését újra kell gondolni. A mai ünnepség egy jó alkalom arra, hogy közösen átgondoljuk ars poetikánkat és megértsük, hogy mi egy modern katolikus iskola szerepe, jelentősége és küldetése a világban, miért van létjogosultsága az ilyen iskolának mint a miénk.
Szeretném, ha a kitűzött célokat közösen el tudnánk érni, mert együttműködés nélkül aligha működhet iskola eredményesen.
Ha figyelemmel követitek a különböző médiumokat, egyre-másra arról hallhattok, hogy az a több évszázados, vagy inkább évezredes világrend, amit őseink felépítettek és ránk hagyományoztak, hogyan roskadozik alapjaiban.
………
Egyre önzőbb világot élünk, egymás problémáira egyre kevésbé vagyunk nyitottak. Kizárólag a mára koncentrálunk, a saját jelenünkre, és nem gondolunk arra, hogy mi lesz a jövőben a világ, és benne gyerekeink sorsa.
Olyan világban élünk, ahol a szappanopera könnyeket csal a szemünkbe, ugyanakkor egy haldokló, vagy éhező ember mellett elmegyünk az utcán. Vagyonokat költünk online webáruházakban, médiára, jósra, vagy valóságshowra, de sajnáljuk a fillért a rászorulótól. Képtelenek vagyunk elképzelni, hogy milyen lenne a jelen, ha nem önmagunkkal foglalkoznánk, hanem azzal a jövővel, amiért felelősséggel tartozunk.
Kedves gyerekek!
Eltelt a nyár. Nemrég még azt ünnepeltük, hogy könnyű és nehéz helyzeteket megélve sikerrel eljutottunk az év végéig, s önfeledten átadtuk magunkat a töltekezés idejének. Most újból várakozással, megújult erőkkel és reménnyel vágunk bele az évbe.
Kívánom mindenkinek, hogy ez a lelkesült érzés tápláljon minket azokban a pillanatokban is, amikor elfelejtjük, hogy az összezáródó felhők felett mindig ragyog a Nap.
Szerencsére itt vagytok ti, akik a pillanat lüktetését, a jelen örömét mindig meg tudjátok élni. A ti boldogságotok táplál minket, s rádöbbent, hogy szinte mindegy, hogy merre evezünk, a lényeg, hogy egy csónakban ülünk, egy partot látunk, így egyetlen dolgot tehetünk csupán: megtanuljuk élvezni az utazást.
Hálát adunk az Úrnak, hogy elérkezett a testi-lelki gyarapodás ideje, – a tanév kezdete. A Szentlélekre építkezve tudunk csak boldogok lenni:
A piros és zöld almát ugyanarról a fáról szakították le. Az egyik egy felső ágon volt, ahol mindig érte a napfény és szép éretté vált. A másik az északi oldalon, a levelek között nőtt fel, színe zöld, íze savanyú volt.
Érettek úgy lehettek, ha az Istentől kiáradó fény beragyogja életetek minden napját.
Kedves diákok!
A jövő bennetek nyílik majd ki. Ti adjátok majd tovább anyanyelvünket, ti ápoljátok majd hagyományainkat. Az iskolában megszerzett tudást egyszer majd reméljük a társadalom jobbá tételére fordítjátok.
Kívánom nektek, hogy megújult iskolánkban eredményesen teljen a 2017/18-as tanév.
Külön és nem utolsó sorban köszöntöm a kicsi óvodásokat, a leendő első osztályosokat és szüleiket, hozzátartozóikat. Számotokra ma egy új világ nyílik meg.
………….
Örömünkre szolgál, hogy az óvoda és iskola körüli munkálatok határidőre befejeződtek, amelyért köszönet és hála a Bethlen Gábor alapítványnak az anyagi támogatásért.
Kívánom, hogy örömüket leljék az óvodások az óvodás életben, az iskolások pedig a tanulásban.
Tisztelt szülők!
,,A gyermek a legtökéletesebb teremtmény, mert egyedül ő tudja megalkotni saját egyéniségét. A gyermek lelke lágy viaszhoz vagy fehér papírhoz hasonló, ahová magának a gyermeknek kell belevésni a képzeteket.“ – irja Mária Montessori, – olasz pedagógus. Az életet csak a szeretetre lehet rábízni. A mi iskolánk egy nagy család, ahol a pedagógusok és tanulók közötti kapcsolatot a szeretet hatja át. Tanáraink szakmailag jól felkészülten, magas szakmai tapasztalattal várják ezt a tanévet is.
Köszönet a kedves Szülőknek, hogy belénk helyezték bizalmukat és hozzánk íratták gyermekeiket. Kérem Önöket, segítsük közösen gyermekeink boldogulását.
Kedves kollégáim!
Hozzátok intézett szavaim Móricz Zsigmond szavaival kezdeném:
,, Embert nevelni a legnagyobb hivatás,
Légy nemes, gazdag lelkű ember,
Hogy emberré tehess másokat
A magad embersége által”.
Az új tanév küszöbén kérlek benneteket, dolgozzunk együtt a közös célokért közös akarattal. Törekedjünk arra, hogy minél több diákunk érjen el sikereket tanulmányaiban. És bár az iskola a tanulásról szól, fontos, hogy élményeket is adjon, hisz ezek azok, amelyek diákjaink identitástudatát és összetartozási élményét erősítik. Feladatunk, hogy elkötelezett, boldog, anyanyelvére, nemzeti kultúrájára büszke, értelmes, a szülőföldjén és a nagyvilágban egyformán boldoguló fiatal nemzedéket neveljünk.
Ne feledjük: ,, A tanítvány választja ki, hogy ki a mester, nem pedig a mester választja ki, ki a tanítvány“.
………….
Végezetül tolmácsolnám minden kollégámnak Hamvas Béla üzenetét:
,,A fény csak abban válik áldássá,
aki másoknak is ad belőle.
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz,
amit átélsz, oszd meg.”
Gyermekeink szülei bíznak bennünk. Ne okozzunk nekik csalódást!
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. Az új tanítási évhez mindenkinek jó egészséget, tanárainknak türelmet, tanulóinknak sok jó jegyet, de legfőképpen a jó Isten bőséges áldását kívánom életünkhöz és hivatásunkhoz.
Most pedig szeretném bemutatni iskolánk pedagógusait, illetve egyes osztályok osztályfőnökeit.
I.osztály: Dr. Mgr. Zöld Andrea
II.osztály: Mgr. Csóka Melinda
III.osztály: Mgr. Koszorús Margit
IV.osztály: Mgr. Mészáros Ágota
V.osztály: Mgr. Ginzery Mária
VI.osztály: Mgr. Domonkos Ágota
VII.osztály: Mgr. Hideghéty Mária
VIII.osztály: Dr. Mgr. Marczel Erika
IX. osztály: Dr. Mgr. Parák Ágnes
További pedagógusok: Mgr. Aranyossy Ildikó
Főtisztelendő Dr. Mgr. Parák László
Mgr. Németh Csilla
Óvónénik: Fialka Andrea és Karaffa Tímea
Ekonómus: Tóth Zsuzsanna
Óvodai alkalmazott: Csabi Alica
Pedellus: Kovács Lóránt