A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Szent János Alapiskola igazgatósága
tisztelettel értesíti Önt, hogy az ünnepélyes tanévnyitó (Veni Sancte)

2017. szeptember 4-én (hétfőn) 9.00 órai kezdettel

lesz a római katolikus templomban.

Az iskola igazgatósága

2017. május 10-én (szerdán) egyházi óvodánkban

nyitott napot szervezünk,

melynek keretében megtekinthetik az érdeklődők óvodánkat, megismerkedhetnek a leendő óvónénivel.

Ez az időpont egyúttal az óvodai beíratás kezdete is. A gyermekeket május 31-ig lehet beíratni naponta 8,00 – 16,00 óra között. Akinek az említett beíratási időpont nem felel meg, módjában áll ezt megtenni szombatonként 8,00 – 15,00 óra között.

címünk:

SZENT JÁNOS EGYHÁZI ALAPISKOLA ÉS ÓVODA

Vásártér 1

Dunaszerdahely

Nagy szeretettel várunk minden kedves kisgyermeket.

 

az egyházi iskola igazgatósága

és tanári kara

 

 

Tisztelt keresztény testvéreink!

Előzetes felmérések alapján tudomásunkra jutott, hogy a katolikus hívők tábora igényli a katolikus óvoda létrehozását, elsősorban azért, hogy gyermekeik kiskoruktól kezdve katolikus szellemben neveltessenek.
Mivel városunkban kevés az óvoda és hat alapiskola működik, iskolánk vezetősége is úgy látta jónak, ha a katolikus iskola mellett óvoda is fog működni, mert megfelelő utánpótlás nélkül csak lassan vagy egyáltalán nem fog növekedni a tanulók létszáma.

Boldogan és örömmel tudatjuk Önökkel, hogy Isten kegyelméből, aránylag rövid idő alatt elkészült az óvodánk, amely szeptember 1-től megnyitja kapuit.
Az óvoda az iskolánkban kapott helyet, ami nem volt könnyű feladat, mert terjeszkedésre sajnos nincs módunk. Egy vegyes csoportú osztályt nyitunk, amelybe 3-6 éves korú gyermekek beíratását várjuk nagy szeretettel.

Istennek legyen hála, hogy a keresztény családok rádöbbentek arra, hogy a mai rohanó világban az igazi értékek jelentéktelenné váltak, a szavak elvesztették értelmüket. Sajnos, ritkán hallani azt a szót: szeretlek, holott ez a legszebb szó, melynek hatására milliónyi apró érzelmi töltésnek kellene a környezetünkbe kerülni, hogy bársonyos szirmaival megmossa lelkünket.

Meghajolunk azon szülők előtt, akik habozás nélkül támogatták kezdeményezésünket és a mai napig is támogatnak szervezői munkánkban. A katolikus óvoda elsőrendű feladata lesz, hogy a kicsi gyermekek életébe beépítse a szépet, a jót, az erkölcsöt és mindent, ami sugározza az örök emberi értékeket. Legfőbb célkitűzéseink az értelem, a lélek és a test egészséges fejlesztése a gyermeki derű és bizalom megőrzése, Isten teremtett világának tisztelete és megbecsülése, de leginkább kiegyensúlyozott, Istennel és önmagával harmonikus kapcsolatban élő személyek formálása.

Célunk, hogy óvodánk egy igazi katolikus család legyen, amelynek minden tagja rendkívül fontos és ahol majd emberségre, hitre és szeretetre fogunk nevelni.
Ilyen lesz a mi óvodánk nagyon kedvező feltételek mellett és akkor nem kell majd tartania a szülőknek az esetleges félresiklott gyermeksorsoktól.

Június 30-ig – reményeink szerint – befejeződnek a külső munkálatok is, értem ez alatt az épület külső hőszigetelését, a füvesítést, fák kiültetését, a felszerelt játszóteret és nem utolsó sorban az iskola épületének bekerítését.

Kínálunk tehát Önöknek egy minden tekintetben megfelelő, tiszta, világos, meleg, korszerűen felszerelt új óvodát, amely minden szempontból meg fog felelni igényeiknek és elvárásaiknak.

A Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Szent János Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt Szülőket, hogy 2016. december 14-től december 16-ig (szerda-csütörtök-péntek) a magas számú influenzás beteg tanuló és pedagógus miatt szüneteltetjük a tanítást.
2016. december 19-én, hétfőn újra megnyitjuk “kapuinkat”, remélhetőleg akkor már mindenki egészségesen jön vissza…! 🙂

A novemberi elsőpénteki szentmisén különleges meglepetés ért bennünket:

volt diákunk, Zirig Kristóf atya – akire nagyon büszkék vagyunk – koncelebrált és prédikált a szentmisén. A gyerekek és a pedagógusok is nagy odafigyeléssel hallgatták értékes gondolatait. Lelkesen beszélt azokról az időkről, amikor még ő is iskolánk diákjaként ministrált a szentmiséken.

Hálásan köszönjük a felemelő szavakat!

Isten áldása kísérje szolgálatában!

 14958403_1141191219249623_2072414505_n 14961499_1141191555916256_1923836917_n 14963102_1141191435916268_1884109938_n

Tisztelt szülők, kedves gyerekek,

sajnos (végre) véget ért a vakáció, ideje újra visszaülni az iskolapadokba és “munkába kezdeni” – tanulni, okosodni, szép élményekkel gazdagodni…

2016. szeptember 5-én, hétfőn elkezdődik iskolánk 24. tanéve.


Az ünnepélyes tanévnyitó szentmise (Veni Sancte) reggel 9.00 órakor kezdődik a római katolikus templomban.
Kérünk mindenkit, hogy cca. 15 perccel korábban szíveskedjen megérkezni és megkeresni osztályfőnökét.
Kérjük továbbá, hogy a szentmisén ünnepi öltözetben jelenjen meg mindenki. Köszönjük!

Szeretettel várunk mindenkit, különös izgalommal pici elsőseinket!

Áldott tanévet, jó tanulást, sok kellemes és szép élményt kívánunk mindenkinek!